Ady Endre: Elfogyni az ölelésben

Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban, tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, vig halott
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

IMA

az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon.

(Fodor Ákos)

234
Fejből tudom a bőröd.

Platánfa ága csüng a vén ereszre.
Beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

(Závada Péter)

Kinyitom a ma vásárolt Fodor Ákos könyvet, és ez az első oldal. Céloz, lő, betalál.

Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

Gyönge fuvallat a tóba zilál,
fények gyöngysora lebben.
Sóhajom, árva madár-pihe, száll
s elpihen édes öledben.
Tárt kebelemben reszket a kóc:
érted szenved a Jancsi bohóc.

Szép szemeidtől vérzik az ég,
sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég,
sok sebemet bekötözném.
Hull a fürészpor, sorvad a kóc:
meghal érted a Jancsi bohóc.

Tálad a rózsa, tükröd a Hold,
ajkadon alkonyok égnek.
Víg kedvem sürü búba hajolt,
téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szívem a kóc,
nem lesz többet a Jancsi bohóc.

Nekem nem kell, hogy
enyém legyen: legyen - és
kapjak belőle.
(Fodor Ákos)

Török Sophie: Fantáziámban élsz

Fantáziámban élsz, anyagtalan
semmiből teremtettelek magamnak!
Most már csak annyi realitást adj,
csak egy körömnyi szilárd pontot,
amin egy lepke megkapaszkodhatik
hogy láthatatlan finom szálain
a magasba tornázhassa magát --
s napfényes közeledben
szőhesse céltalan álmait.

(...) pedig olyan szemei vannak,
mint hófúvásban a nyílt pályán veszteglő
vonat leghátsó fülkéjében a testi szerelem,
mint egy kerthelyiség, ahol sose voltam,
a fáira mégis emlékszem valahogy.

Simon Márton: Szeretnék lenni, de nem

Ezen a fotón csak a szemed látszik, meg a pléd,
amibe csavarva ültem én is, egyébként meztelenül,
egyszer. Amikor néhány napja véletlenül
összefutottunk egy szórakozóhelyen, végig erre,
a képre gondoltam – te közben illedelmesen érdeklődni
próbáltál a mivanvelemről, vagy valami más, közepesen
érdektelen dologról. Ha jól emlékszem nem
válaszoltam, de aztán hazafelé annyi eszembe jutott,
hogy semmi. Mit mondhattam volna? Hogy
egy szentimentális közhely szeretnék lenni a szádban?
Már hajnalodik. Ha lenne tévém, most bekapcsolnám.
Vagy épp ki. Ülök, a szoba üres, fehér fala
ilyenkor lesz kék. Mint akinek a szájába ment
egy szőke hajszál és képtelen szabadulni tőle,
csak ez jár a fejemben. Van ilyen. Hogy rájössz,
hogy semmi. És állsz és szédülsz és hallgatsz,
vagy ülsz 5:43-kor egy kanapén egyedül, egy másik plédbe
csavarva, közhelyeken rágódva. Olyan csöndben,
mint aki arra ébred, hogy ötvenhét éves, süket,
polinéz gyöngyhalász lett, aki egy fotóba szerelmes,
és valaki lélegezzen helyette, mert fölötte nyolc méter.

065
Az élet szar.
Te legalább szép vagy. 

A némák egyszer
úgyis felrobbannak majd
nem övék a csönd.
(Méhes Károly)

484
Mielőtt elkezdtem csapkodni meg dobálózni,
gondosan eltettem a képed a polcról.

235
Nem vers,
csak tanítom beszélni a
szorongásaimat.

168
[két tucat érzelmes közhely helye]

(Olvassatok Simon Marcit.)

469
Azt várják, hogy beszéljek róla;
elkezdem a bőrt tépdesni a számról,
de nem értik, hogy ez már az.

Üvegszilánkkal karcolom a neved a karomra.
Nekem fontos, hogy ott légy a húsban, hegesedj rám, öregkoromra.
Bőröm kerítés szilvafával, te ott alvadsz nyugodtan,
s mint gyümölcs a magvat, úgy hordozlak magamban.

Kimondanám, mint egy valódi költő, nem elkoptatott szavakkal,
de cukorba fullad a lángoló szív, s az bevonja édes sziruppal.
Ott vagy egy molylepke verdeső szárnyán, ott vagy a falat kenyérben,
az esti olvasmány behajtott lapján, a karomra karcolt névben.

Én nem látok mást, csak téged, én nem látok mást, csak téged.

Röppen a szó, olyan mélyre hatol
a rostokba, sejtekbe belekarol.
Egymásba olvad az élő anyag,
felkészülnek, hogy elnémuljanak.
Millió részecske aléltan zuhan:
molylepkék fényben és naftalinban.

Én nem látok mást, csak téged, én nem látok mást, csak téged.

"Most jó így, ölemben ma még jól elférsz,
s a kerek Földnél többet érsz, és minden álmom benned él.
Most jó így, s ha felnősz, távolabbra nézz!
S talán e földön, ahol élsz, a béke egyszer körbeér...
Szép holnap, talán már nem szökik tovább,
kitártam létem ablakát, szeretném hinni azt, hogy rád
majd szép holnap vár."
/Dusán/

Mert ugyan csak az unokahúgom, de azt hiszem, miatta értettem meg, miről szól ez a szám...

Fakton a tanárnéni elkezdte felolvasni Adytól a Két kuruc beszélget-et. Csak az osztályom fogja megérteni, miért kellett fél perc technikai szünetet tartania a második sor után amiatt, hogy én felröhögtem.