A zavart beteg állandóan leszerelte magáról a műszereket.
Életkép: Feri nővér áll az ágya mellett, barna leukoplaszttal izomból tekeri rá a szaturációmérőt a bácsi ujjára, és morog. Nem baszik ki velem, Sanyi bácsi... Velem nem baszik ki...

Tudod, Cicám, vannak helyek a világon, ahol téged már megköveztek volna a város főterén. *homlokpuszi*

A vigyázzmagadrát pedig úgy ejti, hogy aztán normálisan vezetni ebben a geci hóban.

Amiért az új szomszédaim kedvelni fognak: alapvetően egy szerethető kis lény vagyok, tartom a liftajtót, még mosolygok is.
És amiért nem: fürdőtakarítás közben ordítva és hamisan éneklem a Hungária leggázabb dalait. Tánc született, ez a twist-troli!

Ülünk a kocsiban, és a buszmegálló előtt odanyögöm, hogy te figyuka, én hazudtam ám neked. Rá fél órára kezet csókol érte.

- Gyere, egyél te is sütikét.
- Nem, majd lerágom a tiédnek a csücskét.
Odatartja.
- Úgy értem kezdd meg, és majd onnan harapok, ahol már van benne lekvár!
Olyan egyszerű velem az élet!

Hogy milyen volt '17?
Januárban az addigi legnehezebb döntésemet hoztam meg: eljöttem a gyárból. Képes voltam az újat, az ismeretlent választani ahelyett, ahol ugyan szenvedtem, de biztos és ismert volt. (Ehhez mondjuk elég sok embernek kellett kitartóan rugdalnia, többek között az anyámnak meg a Misiknek...)
Lediplomáztam.
Február elsején az ónos esőben betipegtem mosolyogva a bőrgyógyászatra, hogy sziasztok, én vagyok az új segédnővérke. Féltem, de már tudtam, hogy ha rossz lesz, akkor egyszerűen továbbállok. Nos, nem lett rossz. Kiderült, hogy jól gondoltam én tizenegypár éves koromtól: nővérke akarok lenni!
Aztán így telt a tavasz és a nyár eleje. Szerettem dolgozni járni, szerettem a munkatársaimat. Valószínűleg sosem lesz már olyan munkatársam, akit úgy fogok szeretni, mint a gyárban, de nem is vágyom rá. A gyárban még mindig emlegetnek, akivel kell, tudunk egymásról.
Augusztusban átraktak az intenzívre, már ezt sem bánom.
Lassan ki merem jelenteni, hogy tudok vezetni, el merek indulni bárhová (mert a telefonom tud GPS-t, azért főleg), nem ijedek meg, ha csak egy parkolóhely van a legrosszabb helyen.
Volt persze sok apróság is tavaly, például alig sírtam, sokat nevettem, fogytam tíz kilót, kirándultam nyáron magas kilátókba meg szép erdőkbe, úgy szimplán szerettem létezni.
Ennek az évnek is voltak soundtrackjei, a Magashegyi viszonylag új lemeze év elején, tavasszal Margaret Island, a dadogdadogdadog nyáron egy nagyon esős autókázás miatt.
Jó év volt. Köszönet a közreműködőknek!

A lényeg néha belefér egy sms-be. 

- Jó nagy fene köd van.
- Ja, nagyon takony az idő.
- Naaagy a fene köd.
- Az. Komolyan mondom, nem láttam ki három métert a szélvédőn és most esik le, hogy mi a kurva szádat mondtál?!

A hajam ramofixszel van kontyba kötve, izzadok a maszk és a nejlonkötény mögött, fáradt vagyok és boldog.

- Jó a szagod. Mi ez, arcszesz?
- Nem. Ez az a tusfürdő, amit a múltkor lefújjogtál az Aldiban.

Van egy olyan dolog, hogy azt hiszem, felnövök lassan. Nem várom semminek a végét, nem félek semmi eljövőtől, nem dátumtól dátumig élek, nem utálom, hogy ősz lett.
Éjjel felhív Misi bácsi, hogy Misi balesetezett. Állunk a kórházi ágya mellett, poénkodik szerencsére, és már nem az az elbaszott, befordult kamasz kislány áll ott kettejük között, hanem egy büszkén elbaszott nő, aki valahol nekik is köszönheti, hogy ott tart, ahol.

Két hete az intenzíven dolgozom, szabadnapomon a bőrgyógyászat nővérszobájában ülök civilben. Csörög a telefon, reflexszerűen felveszem és válaszolok a kérdésekre. Ott van még a bögrém, nem is akarom elhozni, legyen mindig miből innom a kicsit nem finom teát.

Simogass és sajnálj! - nyöszörgi a lány betegen.

Na, most már tényleg kezd látszani, hogy fogytál! Gyere, együnk, vettem lekváros sütit, amit szeretsz.

Próbáljuk egymást életben tartani. Ez a nővérlét, és én imádom minden percét.

Ezen a széken voltam először boldog, baszd meg!

Azért jó találkozni a Misi bácsival, mert még mindig úgy tudunk beszélni, mintha soha nem jöttem volna el a gyárból. (És mit gyártunk most a 160-ason? ... Gyártatok, úgy értem.)

A vigyor a volt munkatársaim arcán, amikor megtudom, hogy hármasban kenencéznek éjjel, és odaállítok három tölcsér fagyival, az mindent megér.

De szép vénák vannak a lábadon! Szúrnám.