- Nem is haragszol?
- Talán kicsit csalódott vagyok.
- A csalódottság a nyuszik haragja.
(Doktor House)

Éjszaka Misi bácsi húsz percen keresztül ábrákat rajzolt a porba a plexin, hogy felfogjam a felezős (?) sebváltó működését. Mindketten tudtuk már amikor elkezdte, hogy nem fogom megérteni. Imádom, amiért mégis kitartóan próbálkozott.

..... továbbá azt is kurvára unom, hogy egy hisztis picsa vagyok!

A pillanat, amikor álmodban minden olyan idilli és boldog, hogy elkezdesz gyanakodni arra, hogy álmodsz.

Utálom, hogy a testpermeteimnek olyan illata van, mint a 2013-as nyárnak.

A vécé padlóján ültünk, három leány, és különböző színű tollakkal írtunk egy képeslap belsejébe.

Nem tartok az elfojtott indulataimtól, amíg van egy ember, aki a kezembe ad egy kalapácsot meg öt darab háromkilós téglát, és azt mondja, hogy törjem őket ripityára.

Általában elég jól elszórakozom az elcseszett szorongásaimon, de ma reggel épp kurvára unom őket.

Azért szeretek nappal aludni, mert olyankor mindig álmodom. Azért nem szeretek nappal aludni, mert olyankor olyanokat álmodom, hogy utálok felébredni és rájönni, hogy az egész csak álom volt.

Sétáltunk le az alsó buszmegállóba és két világmegváltó téma között a pápai kollégiumról beszéltünk, meg a tavalyelőtti nyárról, amikor lesétáltunk az alsó buszmegállóba minden reggel.

- Meséljen még!
- Mit meséljek?
- Mit bánom én. Bármit.
- Egyszer volt, hol nem volt...
- Hol?
- Hát hol legyen?
- Öhmm... Jászberényben!
- Akkor ott volt. 

Arról akartam írni, hogy Misivel ma szarabbnál szarabb viccekkel felfegyverkezve érkeztünk, és rommá fárasztottuk egymást meg Misi bácsit. De inkább írok arról, hogy utolsó szünetben a mi új diákfiúnk helyett véletlen egy szomszéd gyári random idegen új diákfiúval írattam munkalapot, mert hármunk közül senki nem ismerte fel. Aztán majdnem lebasztam a miénket, hogy hol az istenben van a munkalapja. Én nem tudom, mikor röhögtem utoljára úgy, ahogy most, amikor rájöttünk, hogy mi történt. Deszeretem ezt a két bolondot.

Tudjátok, van az a dal, hogy baj van a részeg tengerésszel, amit úgy ahogy el tudok gitározni. Tudjátok, van a Misi, aki komplett agyroggyant. Ma átírta nekem a dalt. Csak úgy szépen iderakom, aztán megpróbálok nem röhögni rajta tovább.

Baj ha az Évi gitározik,
baj ha az Évi gitározik,
baj ha az Évi gitározik,
minden áldott este.

Egyedül csak a Cila táncol,
egyedül csak a Cila táncol,
egyedül csak a Cila táncol,
de az Éva rászól.

Hagyd már abba, te hülye Cila,
úgy látom, hogy már sok a pia,
úgy látom, hogy már sok a pia,
minden áldott este.

Hej, de a család meddig bírja?
Kérik az Évit szidva-sírva:
Hagyd végre azt a kurva gitárt!
Hozz helyette macskát!

Nos akkor évösszegző bejegyzés. Röviden: többnyire rossz volt, de néha jó. Kicsit hosszabban: év elején a fagyban álltunk Julival a Hotel előtt, és sikerült megfogalmaznom valamit, amit addig nem. Voltunk sok koncerten, és nem mindig depresszív bandák koncertjein. Pár kapcsolatom megerősödött, néhány elhalványult, egy-két új is lett. Az iskola? Hát az kurvára nem érdekelt. A gyárban jöttek-mentek az új emberek, párat akaratom és az elveim ellenére megkedveltem, de úgy már soha nem fogok tudni ragaszkodni, mint Laci bához vagy utána Gábor bához. Szétesett a rendszerem, kis spontaneitást kellett tanulnom. Nyáron minden nap hajnali négykor keltem, amit nagyon tudtam unni de imádni is. Műtötték aput. Kétóránként adtuk a macskámnak a rákgyógyszert. Eltemettük a macskámat. Ültem az ágyon, és már szomorú se bírtam lenni, csak üres és értelmetlen volt minden. Soha többet nem akarok ilyet érezni. Hetente jártunk a zirci kórházba. Meglett a jogsim. Aztán jött a telefon, hogy nem megyünk többet Zircre, meghalt nagyi. Zokogtam a csarnok sarkában és kapaszkodtam abba, akit értem. Főleg Misibe, aki életmentő volt akkor is, amikor kedves névrokona eltűnt hat hétre. Hazahoztam egy elcseszett macskát, aki azóta kétszeresére hízott és kitartóan cincálja az idegeimet és a szobám berendezését. Dolgoztam, sokat. Karácsony előtt vagy húsz emberrel puszizkodtam a munkatársaim közül, nagy részük egy éve még szinte idegen volt. Rutinosan öleltem Misi bácsit, aki már tavaly sem volt idegen és aki valahogy a legjobban ismeri a hisztis énemet, aki valahogy többször látott sírni, mint bárki (mondjuk, azt hiszem, röhögni is). Annyit sírtam ebben az évben, mint soha eddig. Vagyok olyan szerencsés, hogy általában volt kinek a vállán. Összegezve: szar dolgok történtek, nagyon rosszak, sokszor, viszont a körülöttem levő embereknek nagyon hálás vagyok, mert egyedül ezt az évet nem csináltam volna végig.
Boldogabb új évet mindenkinek!

Kaptam egy gitárt karácsonyra. Ma Bandi behangolta nekem, meg elmagyarázta, hogy lényegében mi ez a doboz húrokkal. Két óra kemény munka eredményeként bejelenteném, hogy el tudom játszani a Részeg tengerészt.

Voltak eddig is karácsonyos pillanatok, persze, mondjuk amikor Toncsi a kezembe nyomott egy fa mécsestartót, amit ő esztergált, amikor öleltem Misi bácsit a nagygép előtt, vagy amikor mézeskalácsot sütöttem Julinak meg a fürgéseknek. De az volt a legjobb, amikor - miután két napot a nagy gyárban dolgoztam (nyilván nálunk már leállás van), és két napig töményen utáltam azt, amit csinálok - ma este 21:50-kor elordítottam magam, hogy boldog karácsonyt mindenkinek, és kijöttem abból a rohadt gyárból. Túlzás lenne azt állítani, hogy a karácsonynak örülök ennyire, mert leginkább a rántott halnak, amit holnap fog sütni anyu, meg annak, hogy most majdnem két hétig nagyon sokat fogok aludni, de ez szinte mindegy is. Boldog karácsonyt mindenkinek!

Nem fog a ragasztó, és odavész egyheti kézműveskedés, de olyan fáradt vagyok, hogy kiborulás helyett rezignáltan elkészítem a B-tervet. Van, hogy hiába tervezek el valamit, nem lesz úgy. Aztán van olyan is, hogy csak kibököm végre, amit másfél éve akarok mondani. Persze csak úgy esetlenül, hülyén, a magam módján. Vicces, amikor teremtek egy szituációt, amivel aztán nem tudok mit kezdeni. A reakció is olyan, amit vártam: esetlen és hülye. (Ő sem tud vele mit kezdeni.) De a legkedvesebb módon esetlen és a legszerethetőbben hülye. Hogy a külvilág csak a majdnem könnyesedő szemeimet látja, az ölelést meg a vigyorgást, de én érzem a tétovázást aztán a szorítást, ami felér jópár mondattal, meg hihetetlen hálát is érzek. Karácsonyi giccshangulat és boldogság.

Tegnap Laci bával álmodtam. Nem láttam több, mint egy éve, de pontosan emlékszem a hangjára, a röhögésére, a kezére, arra, ahogy ölelt, mindenre. Nem jó ez, hogy az emberek csak úgy eltűnhetnek az életemből.

Tegnap három órán keresztül szagolgattam az új ágyneműmet. Az okokat hagyjuk.

Viki tavaly nyáron még olyan volt, mint egy mumus: a többi diák mondta, hogy kibaszott egy sárkány, én meg kerültem, mint a tüzet - tegnap reggel röhögve öleltük egymást (ami mindkettőnktől elég nagy szó). Az Öregtől tavaly még féltem, most már ismerem a dilijeit, tudom, mikor nem kell hozzászólni, de amúgy nagyon bírom. Tavaly féltem délelőttözni, főként az előbb felsorolt két ember miatt, aztán végigdélelőttöztem négy hónapot, és megszerettem a társaságot. Jó, hogy azért változnak a dolgok meg a vélemények néha.
Misi bácsi már tavaly nyáron is mindig mesélt az előző munkahelyeiről, a suliról, akármiről. Ma szünetben beleettünk egymás kajájába aztán három órán keresztül regélte a honvédségi kalandjait. Másfél éve mondja, de mindig akad új történet - ha meg épp nem, akkor (mintha valami kölyök kérné a Jancsi és Juliskát) azt mondom, hogy mesélje el azt, amikor... Van, aminek sosem szabad megváltoznia.