Oké, nem rossz dolog ez a leállás, de kb. most tartok ott, hogy kurvára vége lehetne már.

Céges buli. Régi sztorik, szilvás unikum, szeretet, összekacsintás, puszik, ölelések. Hála. A második család.

Ott álltunk a gépeink között, kapaszkodtam a létrába, Misi bácsi kezében egy diótörő figurás karácsonyfadísz meg egy rajzolt mikulássapkás Karak volt, és meg akartam állítani az időt.

Erről a dalról soha nem fog más eszembe jutni, mint a múlt karácsony. A mézeskalács, az elbaszott hógömb, a narancssárga kapucnis pulóver, a nővérem lakása, a szalvétafecnik technokolban ázva, meg az a három fülbe súgott szó.

Kaptam egy gitárt karácsonyra. Ma Bandi behangolta nekem, meg elmagyarázta, hogy lényegében mi ez a doboz húrokkal. Két óra kemény munka eredményeként bejelenteném, hogy el tudom játszani a Részeg tengerészt.

Voltak eddig is karácsonyos pillanatok, persze, mondjuk amikor Toncsi a kezembe nyomott egy fa mécsestartót, amit ő esztergált, amikor öleltem Misi bácsit a nagygép előtt, vagy amikor mézeskalácsot sütöttem Julinak meg a fürgéseknek. De az volt a legjobb, amikor - miután két napot a nagy gyárban dolgoztam (nyilván nálunk már leállás van), és két napig töményen utáltam azt, amit csinálok - ma este 21:50-kor elordítottam magam, hogy boldog karácsonyt mindenkinek, és kijöttem abból a rohadt gyárból. Túlzás lenne azt állítani, hogy a karácsonynak örülök ennyire, mert leginkább a rántott halnak, amit holnap fog sütni anyu, meg annak, hogy most majdnem két hétig nagyon sokat fogok aludni, de ez szinte mindegy is. Boldog karácsonyt mindenkinek!

Nem fog a ragasztó, és odavész egyheti kézműveskedés, de olyan fáradt vagyok, hogy kiborulás helyett rezignáltan elkészítem a B-tervet. Van, hogy hiába tervezek el valamit, nem lesz úgy. Aztán van olyan is, hogy csak kibököm végre, amit másfél éve akarok mondani. Persze csak úgy esetlenül, hülyén, a magam módján. Vicces, amikor teremtek egy szituációt, amivel aztán nem tudok mit kezdeni. A reakció is olyan, amit vártam: esetlen és hülye. (Ő sem tud vele mit kezdeni.) De a legkedvesebb módon esetlen és a legszerethetőbben hülye. Hogy a külvilág csak a majdnem könnyesedő szemeimet látja, az ölelést meg a vigyorgást, de én érzem a tétovázást aztán a szorítást, ami felér jópár mondattal, meg hihetetlen hálát is érzek. Karácsonyi giccshangulat és boldogság.

Nem éreztem úgy, hogy tudok Pressernél nagyobb hírértékűt írni, szóval inkább nem írtam semmit. Karácsonyra hozott nekem a Jézuska határidőnaptárat amit nagyon faszán kidekoráltam szalvétatechnikával (Kinga meg a belsejét, ez már hagyomány) meg farmert meg könyvet meg ugye névnapomra kaptam aputól a Rutinlgitangot meg virágot is.
Ma nővérem hirtelen ötlettől vezérelve felvitt a budai várba, nézelődtünk, aztán jöttünk is haza.

Ez igazi elbaszott karácsonynak indult, olyan bátyámék be nem érős, autóelromlós, gyereksírós (Hanna: menünk! Mama! Picu! meeenüüünk!!; én: Éshanemtudnakbejönni, ésakislánynakelbaszódikakarácsonya, látniakaromaHannát, akurvaéletbe!), ajándék videót a tévé le nem játszós, konyhapult mellett állva kutyafuttában halevős karácsonynak. Aztán persze bátyámék beértek, és a kiscsaj csillogó szemei fél pillanat alatt rendbe tettek mindent, és volt ajándékbontás, játék, rajzolás meg futkosás.
Kellemes, boldog ünnepeket mindenkinek!

Akármennyire hülyék vagytok, én nagyon szeretlek titeket! - mondta Adri néni, aztán sírt.