Jázi megérkezett. A találkozás az pont úgy zajlott, ahogy Juli megjósolta: rohanás egymás felé lassított felvételben majd összeborulás.

Sok minden volt eddig a héten. Rohadt unalmas caritasos előadás, órán elalvás, potyára felkelés, kínomban vihogás. Meg persze éjszakázás, tizenkét órázás, időnként agyérgörcs meg fáradtság, reggelente elnyűtt összemosolygás meg egymás kínján röhögés Misi bácsival. De ma éjszaka megérkezik Jázi, úgyhogy nem érdekel, mennyire vagyok fáradt, most minden jó.

Érdekes megfigyelni, hogy szokunk össze szép lassan Gábor bácsival. Tegnapelőtt nagyon udvariasan beszélgettünk. Tegnap a legcsúnyább mondat, ami elhagyta a számat, az az volt, hogy megint nem lehet állítani ezt a szart. Tegnap ő beleöntött a gépbe egy vödörnyi port, majd amikor rájött, hogy nem kellett volna, és most neki kell állnia pohárral kimerni belőle, annyit mondott, hogy elég nagy butaság volt beleönteni. Ma én azzal a mondattal indítottam, hogy megint kurvára ugrál a méret és tele van a tököm mostmá'. Aztán együtt álltunk neki szerelni, ketten találgattuk, hogy mit kell csinálni, felváltva nyomkodtunk és tekergettünk dolgokat, kétszer hívtuk fel Misi bácsit kétségbeesve, és amikor már minden remény szétfoszlani látszott, akkor fél egykor el tudtuk indítani a gépet. Kicsit féltem, hogy elbasztam az egészet... - mondta Gábor bácsi az örömködés után. Misi bácsi büszke lesz ránk.
Jövő szerdán 23 óra 55 perckor pedig landol Jázi gépe Magyarországon.

Akartam írni arról, hogy valamelyik nap ültünk a suli folyosóján és telefonról Cseh Tamás számokat üvöltettünk, és mennyire jó volt. Arról is akartam írni, hogy tegnap éjjel az újbácsival voltam, és nagyon kedves-aranyos. Arról is, hogy nincs jobb motiváció, mint amikor Misi bácsi azt hazudja, hogy meg tudok valamit csinálni, amiről mindketten tudjuk, hogy lényegében fizikai képtelenség, de neki mégis elhiszem kicsit és megpróbálom. Sok mindenről szerettem volna írni, de ma úgy felkúrtak illetve úgy összezuhantam csopitepin, hogy már nincs kedvem. Semmihez.

Misi bácsi merénylőnek hívott. Pozitív jelzőként használta a szót.

Szép volt ez az éjjel. Úgy kezdődött, hogy a délutános Józsi bácsi nagyon idegesen panaszkodott és bazmegolt az ebédlőben, mi pedig Misi bácsival a tükörben vigyorogtunk egymásra és mindkettőnk arcán tükröződött némi káröröm. Aztán bementünk, és leesett mindenkinek, hogy amit Józsi bácsi nem tudott megszerelni (értsd: az összes gép), az még mindig szar, és Misi bácsinak kell megoldania a problémákat. Szóltam neki, hogy megint leállt az egyik gépem, egy kalapáccsal intett, hogy mindjárt jön. Tíz perc múlva már neurotikusan üvöltötte, hogy Évi, baszd meg, hova raktam a kurva szikét?!, miközben dolgokat szórt az asztal egyik feléről a másikra. Ritkán lát az ember olyan reményvesztett arcot, mint amilyen neki volt, amikor vállig a gépemben volt, és Edina odajött azzal, hogy megint szar az övé is. Ja, és mindehhez a háttérzaj Eszti gépének a nagyjából másfél percenkénti sikítása volt. Aztán természetesen minden megjavult, mindenki megnyugodott és még a gyáron kívüli idegbajainkat is meg tudtuk osztani egymással.

Találkozás este a kajáldában, amikor Misi bácsi is tizenkét órázik meg én is, csak pont nem együtt.
- Te még mindig itt? Szia.
- Maga má' megin' itt? Csókolom.

Nagy átépítés folyik épp a gyárban. Fél kettőkor még nagykabátban beléptem a csarnokba, hogy megnézzem, kint van-e a beosztás a faliújságon. Nem volt kint. A faliújság sem volt a falon, ellenben ott volt egy kettes létra tetején egy emberrel, az ajtó túloldalán ugyanez. Enyhén sokkosan úgy döntöttem, inkább lepakolok. Bementem az ebédlőbe, ahol hiányzott az egyik fal. Ezek után az meg sem lepett, hogy a vécéhez úgy tudtam eljutni, hogy átmásztam egy kifeszített vezetéken, egy szerszámos ládán és egy bácsin, aki épp falat fúrt.

Két tanács muffinsütéshez:
1. Ha a recept szerint háromnegyedig kell tölteni a formákat, akkor háromnegyedig töltsd a formákat, ne tovább.
2. Ne legyél menthetetlenül balfasz.

Hetek óta először ma délelőtt megint valami olyasmit éreztem, mintha lenne értelme bejárnom a suliba (félreértés ne essék, nem tanultunk semmi fontosat, de legalább érdekes volt).
Három óra körül pedig olyan meglepetést kaptam, amire sose gondoltam volna: fordultam egyik géptől a másikhoz, és Laci bá ott állt mellettem. Két tized másodperc döbbent csend után sikítva a nyakába borultam, majd egész egyszerűen elbőgtem magam; nehéz lenne eldönteni, ezen melyikünk lepődött meg jobban. Csak valami papírért jött még be, öt percet alig volt bent, annyira örültem, hogy pont ott voltam. Azt hiszem, jól érzi magát az új helyen, vagy legalább is jól fogja. Amikor ment el és visszalépett még két puszira, megkérdeztem, jön-e még, azt mondta, nem. És akkor ugyanaz a görcs, mint nem egész egy hónapja, hogy most látom utoljára, és mosolyogtam nagyon meg bőgtem, amikor integettem neki. Kicseszettül hiányzik, nélküle minden más. Senki nem morog az éjszakázás miatt, nincs kihez bemennem műszak előtt beszélgetni, senki nem hív kicsilánynak és senki nem mesél hülye és egyáltalán nem vicces vicceket. Nyüff. De persze az újbácsi is aranyos; meg ami azért tényleg vigasztaló, hogy Misi bácsi itt van, és itt is marad, és hozzá mindig odamehetek műszak előtt/után/közben beszélgetni, és mindig mosolyogni fog rám; meg úgy néz ki, Józsi bácsival is kezd emberivé válni a viszonyunk (ő nem morog nekem Misi bácsira én meg nem ugrom minden szavára). Ja meg kaptam tőle sokféle biszbaszt, amiket a másik üzemből hozott.

Tegnap éjjel káosz volt, de nem kicsi. Imádtam. Tíz óra tíz perckor már a csarnok öt különböző pontjáról lehetett hallani hangos Misibácsizást, kurvaéletezést, csapkodást, vihogást, és ez így ment egész éjjel. Megint leállt ez a szar -  üvöltötte Eszter hárompercenként bántóan affektálva, olyankor Misi bácsi felnézett az égre, letette ami a kezében volt, és odament megoldani a kérdést. Rami morgott. Ha találkozott a tekintetünk, Misi bácsi elnyűtten mosolygott, aztán odajött kicsit vergődni. Szünetekben körbeültünk és röhögtünk a saját kínunkon, de leginkább egymáson. Annyira jó tud lenni a legszarabb éjszaka is, meg az a vacogós reggeli séta is, amikor háromszor esek el a saját lábamban.
Az volt a terv, hogy rövid csicsikálás után megyek is a suliba, de kicsit elaludtam, szóval egy órát kihagytam. Julival szokás szerint megőrültünk, ebben mondjuk segített a bibliás óra is. Dia nap végére fohászkodott azért, hogy szűnjünk meg létezni egy kicsit.

Tegnap Juli feldobta a kérdést, hogy ki milyen szupererőt választana. Akárki akármit mondott, a többiek elkezdték felsorolni az ellenérveket, vicces volt és időnként filozofikus. Az éjszaka elején Rami összeomlott kicsit, de szerencsére a második meg harmadik szünetben már a szokásos módon fárasztottuk egymást. Reggel ugyan szakadt az eső, de ki kellett használnom, hogy ma nem mentem suliba, úgyhogy lesétáltam Misi bácsival buszt várni. A jövő heti beosztásom meg úgy született meg, hogy tegnap délelőtt bent voltam Nikoláéknál, beírt. Aztán a kutatásmódszertan tanárnéni variált, akkor írtam Nikolának sms-t, hogy a hétfő máshogy legyen. Válaszolt, hogy oké. Aztán gondolkodtam kicsit, és írtam neki, hogy a kedd is máshogy legyen, légyszilégyszi. Válaszolt, hogy oké. Aztán tegnap mondta Rami, hogy Adri jövő pénteken éjszakás lesz. Azért bírom Nikolát, mert amikor az előbb felhívtam, hogy lehetne-e esetleg, hogy a péntek is máshogy legyen, akkor csak nagyon nevetett és szó nélkül beírt.

Kicsit késve jutott eszembe, hogy Adrika ma délelőttös, de kisebb rohanás árán még pont elértem a korábbi buszt, szóval egy óra után egy kicsivel volt nagy örömködés meg összeborulás a gyárban. Az újbácsi picit meglepődött, de vigyorgott erősen. Műszak elején volt tíz perc, amikor idegbeteg voltam nem igaz, hogy nem lehet normálisan működő gépeket szerezni témakörben, utána inkább már csak röhögtem, mert elég abszurd módon volt szar az egész. Este az öltözőből még visszaszaladtam Rami tolláért meg hogy köszönjek Misi bácsinak, természetesen ha már ott voltam, akkor gyorsan három percben elmondtam neki az elmúlt két délután lényegesebb történéseit, kicsit nevettünk Józsi bácsin (igen, köcsögök vagyunk), aztán Misi bácsi is mesélt pár mondatot, aztán futottam, mert féltem, hogy Rami megtép, ha miattam kési le a buszát.

Tegnap Julival, csináltunk kókuszgolyót, hozzánk képest meglepően tökéletes lett. Délelőtt a suliban agyfaszt kaptunk egy picit, de legalább vallásszociológián hallgattunk hatvanas és hetvenes évekbeli keresztény rockdalokat, és ez feldobta a társaságot. Délután melóban túlélésre játszottam, meg arra, hogy ne öljek meg senkit. A küldetés sikeres volt, arcomon a szelíd mosoly meg se rebbent, pedig lett volna rá párszor alkalom, ahányszor Józsi bácsi hozzám szólt.

Az sem segít, amikor valamit pontosítani akarok az órai jegyzetből, ha ilyenek vannak a füzetemben, hogy "nincs kedvem írni, de néz a nő", "fjdisohfdj ndfjkhdjklsn fjl", meg "okok vezetnek ehhez".

A félév első zh-ja. A félév első egy hét halogatás utáni ideggörcse.

Éjjel kifejtettük Ramival Misi bácsinak, hogy így Laci bá távozása után nekünk már csak ő van, és bár megszavaztuk, hogy az újbácsi kap egy esélyt, mert aranyosnak tűnik, azért mégis csak ő egyedül lesz most már mindig a legjobb fej lakatos bácsi. Mellesleg kurvára le kéne szokni erről az újbácsizásról, és megszokni, hogy neve is van szegénynek. Gábor bácsi. Gábor bácsi. Gábor bácsi. Gabi bá. Amúgy tényleg aranyos. Tegnap reggel úgy érezte, muszáj társalgást kezdeményeznie, és feltett egy teljesen indokolatlan kérdést, amire én adtam egy teljesen indokolatlan választ, és ha már úgyis társalgunk, nyávogtam egy picit hogy szar a gép, és láttam a szemén az őszinte érdeklődést, amikor megkérdezte, miért, mi a baj vele. Biztos őt is szeretni fogom, de azért ma megint majdnem sírtunk egy verset az öltözőben, hogy hiányzik Laci bá.

Tegnap reggel Rami megkérdezte, mit fogok csinálni tegnap meg ma. Rávágtam, hogy aludni. Akkor még nem gondoltam, hogy konkrétan harminchat órán keresztül szinte megszakítás nélkül. Helló, mandulagyulladás!

Tegnap délelőtt Julival némileg túlpörögtünk, csodálom, hogy Dia életben hagyott minket.
Éjszaka úgy három körül eljött az a pont, hogy azt hittem, beájulok az asztal alá. Kurva szarul mentek a gépek, nagyon nem aludtam eleget, nagyon fájt a torkom, és éreztem, hogy nagyon lázasodok be. Végül is a négyórási szünet, két Algopyrin, egy kedves mondat meg egy kávé mentette meg az életem, reggel már macskát szelídíteni is volt erőm/kedvem az alsó buszmegállónál.

Ma intézménylátogatáson voltunk, ott, ahova még középsuliban is elvitt minket egyszer Erzsi néni. Nagyon jó volt, már most kiszemeltem kis- és nagygyakorlatra, ha már a laikust is majdnem itt (a szomszédjában) csináltam. És a legeslegjobb: ott volt Patrik. Úgy mentem be, hogy őt kerestem, és ugyanabban a teremben ugyanúgy ott volt, és annyira örültem neki, hogy csak na.