Azon gondolkoztam, amikor potyára bejártam fél várost két ajándék miatt, amiknek péntekig kell lenniük, hogy nem is baj, hogy soha semmi nem megy elsőre, mert így jobban értékeljük, amikor végre elkészül az utolsó pillanatban, meg mennyivel bulisabb. Aztán eszembe jutott az is, hogy ez így érettségi előtt egy héttel merész kijelentés.

Valaki mondja meg, milyen az élet, valaki mondja meg, miért ilyen...

Csak betöltöttem én is a tizennyolcat, szombaton megünnepeltük, ez alkalomból kaptam meg Ottót, meg kaptam narancssárga batár nagy plüsshalat, fülbevalókat, meg az őrültektől pólót, meg piát, meg ilyenek. Ma meg reggel hatkor anyukám szedett nekem egy csokornyi virágot, azzal ébresztett, a suliban meg minden második szembe jövő ember megölelgetett, felírtak a táblára is, facebookon is izzottak az értesítések, mer' ilyen ez a modern világ. Köszönök mindenkinek mindent.

Elbúcsúztam szépen a régi számítógéptől, Lajostól, akitől még így utoljára háromszor kaptam agyfaszt, a legutolsó húzása az volt, hogy kijjebb húztam a polcon, hogy belássak mögé, és az oldala leesett majd barátságosan pofánvágott.
Itt van helyette az új, csillog-villog, gyors, nem fagy le, és ez nekem mind akkora szó, hogy most mást nem is mondok róla. Azt hiszem, a neve Ottó lesz, de ebbe még Kinga beleszólhat.

Ma kezdtem egy vérvétellel, aztán pont beértem a suliba matek próbaérettségit írni, kétórásat, hogy átérezzük már most a kínt. Ez olyan sikeresen leszívta mindannyiunk agyát, hogy irodalomról többször majdnem kivágott minket a tanárbácsi, például azért, mert Kinga üvöltözött, hogy ÖRVÉNY, én papírt ettem illetve lényegében nyalogattam Jázmin fülét, Tomi és Fanni pedig háborúzott egy vállfa kampóját használva fegyvernek. 
Holnap meg az A8-ban leszünk, a bontott falú Kánaánban, a Senki földjén, az alvilág leghátsó bugyrában. Még így utoljára a fejére állítunk mindent, hogy lássák, mi az, hogy 12.E!

Épp két német csávóval beszélgetek, az egyikkel a rockzenéről, a másikkal Dosztojevszkijről. Szerintem ezt vegyük úgy, hogy tanultam a holnapi németórára...

Tegnap volt Tankcsapda koncert, ma három és fél óra alvással léteztem a suliban, azt hiszem, nem vagyok elég edzett ehhez.
Az osztály amúgy nyilván már a szerenád meg bolondballagás lázában ég, vagy nem ég, vagy faszsetudja, mi van már. Mindenesetre a szerenádzenék már megvannak, a bolondballagásról is van már néhány halvány elképzelésünk. Ahogy magunkat ismerem, megint két nappal előtte fogunk rendesen ráfeküdni, és rohadt jó lesz.

Ma is kimentünk a természet lágy ölére rongálni a tüdőnket, jó volt nagyon. Itt vannak aképek, mert Kinga már beszólt.

Belegondolt-e már más is abba, bazmeg, hogy egy hónap, és érettségi? Az egy dolog, hogy a matek kettesért két hónapja imádkozom, meg nyilván parázok úgy minden mástól is, de ami szerintem fontosabb, hogy kinőjük ezt a kurva iskolát, amit hol szidtunk, hol szerettünk, és felnőttek leszünk. Nem kamasz kislányok meg kölykök, hanem felnőttek bazmeg. Nem akarom.

Ma volt vízipipázás meg színház, utána természetesen autogramvadászat. Tavasz van, jó így.

"Itt van a búcsú, ti keserű édesek, menjetek!
(...)
Elég sokáig kísértelek titeket, jó is volt.
És volt az rossz is, de tovább már nem megyek, jól van..."

Amikor már azt se tudod, hogy mi micsoda meg ki kicsoda. Szép rejtélyes mondat, mert ezt így kell.

A színházba érkezés az úgy volt, hogy késésben voltunk, ezért az utcán futtunkban öltöztünk át matrózblúzra. Aztán próbáltunk bejutni a nézőtérre, az ajtóban már sorakoztak a színészek, és egy csávó fehérre festett arccal, németül terelt be minket, frankón a szerepe szerint. Azt meg nem gondoltam, hogy valaha hajlandó leszek egy helyen tartózkodni egy horogkeresztes karszalagos hapsival, de a helyes színészcsávónak elnéztük, hogy nem vette le, amikor kijött cigizni szünetben oda, ahol mi levegőztünk (a rohadtbagósok meg bagóztak, szia Kriszti, szia Vivi). 
Ezeken túl jó volt a darab is, meg még mindig jó néha színészek szép szemétől olvadozó kamasz picsának lenni.

A tápcsatorna középső szakaszát húztam, és valószínűleg ötöst kaptam. Legrosszabb esetben négyötödöt.

Csak ismételni tudom magam: kibaszott eü. vizsga. Egyre több a tétel, egyre kevésbé szarom le, nem szeretem én az ilyet, na.

Mondatok, amelyeket abban a több, mint másfél órában, amíg a fogorvosi székben feküdtem hallottam, pedig nagyon nem szerettem volna:
Hú.
Laci, ezzel mit csináljak?
Ez mitől vérzik? 
Ez nagyon vérzik!
Hm... Nem tudom, belemegy-e. Hát, próba szerencse!
Laci! LACI!
Még mindig vérzik. 
Ha ezt csinálom, mi történik?
Ez fájni fog szerintem.
-Miért ilyen? -Tudja a fene.
Azt hiszem, kész, de várj, szólok a Lacinak, nézze meg ő is.

"Most jó így, ölemben ma még jól elférsz,
s a kerek Földnél többet érsz, és minden álmom benned él.
Most jó így, s ha felnősz, távolabbra nézz!
S talán e földön, ahol élsz, a béke egyszer körbeér...
Szép holnap, talán már nem szökik tovább,
kitártam létem ablakát, szeretném hinni azt, hogy rád
majd szép holnap vár."
/Dusán/

Mert ugyan csak az unokahúgom, de azt hiszem, miatta értettem meg, miről szól ez a szám...

Kidőlt a családom. A tegnap kezdődött azzal, hogy reggel hétkor bőgve ültem az ágyamon, mert nem tudtam beszélni illetve levegőt venni is nehezen, úgy látszik, mégse gyógyultam meg még. Bátyám felvitt az ügyeletre. Délelőtt sógornővel mentek az ügyeletre, mert ő is elkapott valamit meg még ki is ütötte magát Hanna mellett a két nap alig alvással. Ő nagynénéméknél, én itthon hánytam, mint a hülye egész délelőtt. Anyus is köhög, fáj a torka. De legalább a Szépszemű hazamehet ma, úgy néz ki.

Még emlékszem, amikor a bátyám nagyvagány volt, és nem sokkal idősebb mint én most, mindig tükörtojást sütögetett, közben dumált nekem, a négy-öt éves kiskölyöknek. Ma én sütöttem neki tükörtojást, miközben a szülői felelősségről meg arról a kikúrt tehetetlenségről beszélgettünk. Felnövünk lassan, azt hiszem. Amúgy Hanna jobban van, valószínűleg pár napot lesz bent.

A gyerekorvos négy hete minden kibaszott héten elküldte azzal a bátyámékat, hogy a Szépszemű kapja csak a lándzsás útifüvet, és bízzuk a gyerek immunrendszerére a betegség legyőzését, ő nem ad gyógyszert, nem szükséges. Legutóbb hétfőn kapták ezt meg. Ma Hannát felvették a kórházba, fel kellett szúrni mindkét fülét, kötőhártya-gyulladása van, lázas, fullad a náthától és fél órát nem bír ébren maradni, de nyilván rendesen aludni sem tud. Ingerült vagyok.