Tavaly januárban olyanok voltunk egy napig, mint a lányok. A felvételis jelentkezési pánikban azt se tudtuk, mit akarunk. Tavasszal hippik voltunk; ültünk a fűben vízipipával, színészeket üldöztünk autogramért. Rettegtünk az érettségitől. Közben elmúltam tizennyolc, és ezt csak három ember fogja érteni, de abonettet ettem. Villámgyorsan követte egymást szervezkedés, szerenád, bolondballagás, igazi ballagás; ezekkel együtt üvöltözős veszekedések, pattanásig feszült idegek, nem kevés sírás is jellemezte azt a pár hetet. Érettségi. Kismacskákkal, szakadó esővel, kapu felett kimászással, elalvással. Siker. Jött a bankett, az addig féltve őrzött aranyköpéses blog címét közhírré tettük. Itt volt Era egy hetet. Már csak azon kellett izgulni, felvesznek-e. Felvettek, juhú! Elkezdtem melózni. Elkezdődött az első félévem a főiskolán, a reggeli hosszú buszozásokkal, a jófej csoporttársakkal, a Sparban vett kiflikkel meg a hideg tantermekkel. Szeretem. Gyakorlaton megismertem olyan gyerekeket, akiktől baromi sokat lehet tanulni. Hannából hároméves nagylány lett. Találkoztam Presserrel, nyilvánvaló, hogy ez volt az év eseménye. Azt hiszem, jó év volt.
Nem szoktam fogadkozni újévkor, de most írtam magamnak egy tízpontos listát, hogy milyen szeretnék lenni egy év múlva. Jövő ilyenkor megmondom, hány pont teljesült. 
Boldog új évet!

Na, szóval nem volt egyszerű ez a hét se.
Kedden elvittem a gazdijaikhoz a két érettségi előtt mentett kismacskát. Egyiket Pestig vittem. Busszal. Odáig az újgazdi Salgótarjánból jött. Mert mi ilyen logikusak vagyunk. Aznap este volt a bankett is, ami nagyon jó volt, bár a tanárok tegezését még szoknom kell. Kiosztottuk az aranyköpéses blog címét is nekik, fel is olvastunk belőle.
Csütörtökön temetés.

Ezzel most kitapétázom fél világot. Nagyon boldog vagyok!
És még a telefonom is helyrejött.

Elmentünk ünnepelni, feküdtünk a járdán és napoztunk éjfél után fél órával, fényképeztettük magunkat az éggel. Hazafelé úgy megáztam, mint még soha, a telefonom valószínűleg tropára ment a víztől. De LEÉRETTSÉGIZTÜNK!

Kész, vége, soha többet nem kell érettségiznem!
A reggel az írásbelikhez hasonlóan (magyar előtt két girhes kismacska, német előtt meg nem talált kulcs miatt kapu felett kimászás ünneplőben) fantasztikusan alakult, ha azt vesszük, hogy 6.50-re legkésőbb bent kellett lenni (ehhez a legkésőbbi a 6.36-os busz, amit el kell érnem) és én 6.10-kor ébredtem, mert a telefonom kicsit meghalt és nem ébresztett. Aztán végül is az utcán öltöztem, a buszmegállóban még a fülbevalóm is fel tudtam rakni, de kétségtelenül Krisztián bá személyében érkezett a megváltás, ugyanis bevitt kocsival.
Aránylag jókat húztam, bár az irodalmat kedvem lett volna visszaadni, de azért egész frappánsan megoldottam. Németből állítólag jó voltam, az a hír ment fel a tanáriba aztán jött le hozzám, hogy le se lehetett lőni. A töri meg az eü. is egész emberi lett.
Akkor most szánsájn-hepinesz, szia Nyár, viszlát Suli!

Holnap szóbelizünk.
Elmesélem, miről beszélgetünk épp a facebook csoportunkban. Tomika most kérte el a töritételeket. Máté ott tart, hogy ezt fogja elszavalni irodalom előtt mélyen tanár úr szemébe nézve. Kuci sokkot kapott, mert ő elfelejtette, hogy kell szavalni irodalom előtt. G. Fanni rúdtánc bevetését javasolta neki. Egyre többször jön velem szembe az a mondat, hogy ilyen tétel is van??!?. Nagyjából mindenkinek van egy olyan tantárgy, aminek a tételeihez hozzá se mert nyúlni. Az irodalommal hogy állsz? kérdésre jónak tekinthető az a válasz, hogy hatot átolvastam [a húszból].
Fuckfuckfuck.

Most olyan jól nézne ki, ha azt írnám, hogy sajnos nincs időm blogolni, annyit tanulok hetek óta, de ez azért annyira nem fedné a valóságot.
Amúgy semmi érdekes, Kingával voltunk az általános sulinkban, örültek nekünk, holnap megyek Quimbyre, végre süt a nap meg ilyenek.

Kicsit sűrűek a napok mostanában. Szóval van egyrészről olyan, hogy 97%-os magyar írásbeli, és istenkirály vagyok, meg eddig 91%-os német, amiben az egyik összetevő még nincs benne, de reményeim szerint nem ront rajta (sokat). Másrészről beköltözött a sógornő meg a Szépszemű hozzánk, és egész nap gyerekfelvigyázás van, amikor meg ő már alszik, de sógornő már itthon van, akkor vele dumálunk. Harmadrészt lesz olyan, hogy holnap magyaróra, holnapután eü. érettségi, ami ugyan nem para, de azért mégis.

Töri is, német is megvan. Most várunk izgatottan jövő hétig, mikoris elkezdünk a tanárok nyakára járni, hogy tessékmárkijavítaniiiiiiiiiii. Este meg iszunk.

Matek pipa.
A magyarnak meg kijött a hivatalos javítókulcsa, ami alapján 3 pontot vesztettem a szövegértés részből. Ez azért külön öröm, mert a két tegnap talált (állítólag szaktanárok által összerakott) javítókulcs szerint épp hogy nem buktam meg... Mindegy, király vagyok, az a lényeg. Még abban kell reménykedni, hogy a szövegalkotást nem kúrtam el, és akkor öröm és boldogság.
Holnap töri.

Macskakérdés megoldva, épp egy pótmamacica szoptatja őket átmenetileg, mindkettőnek van már gazdijelöltje is. Örök hálám ezért Kingának, aki nagyon hatásosan promózta az állatkákat.
És akkor most kezdjünk fosni a holnapi matektól.

Igazából nem nagyon volt időm ráparázni az érettségire, mert reggel jóanyám két zacskóba kötözött, temetőbe kibaszott kéthetes kölyökmacskával tért haza, és az írásbeli kezdete előtt háromnegyed órával még őket itattam fecsiből.
A magyar szerintem könnyű volt, a szövegalkotás részben Aranyat választottam. Most reménykedünk.
A cicáknak pedig gazdi kell, sürgősen. Felneveljük őket, ha lesz rá jelentkező, azon nem múlik semmi. Képek itt. Veszprémben vannak, de bárhová elviszem őket, ha arról van szó (ingyen utazom). Drága olvasók, kérlek szépen titeket, segítsetek terjeszteni! Köszönöm.

Azon gondolkoztam, amikor potyára bejártam fél várost két ajándék miatt, amiknek péntekig kell lenniük, hogy nem is baj, hogy soha semmi nem megy elsőre, mert így jobban értékeljük, amikor végre elkészül az utolsó pillanatban, meg mennyivel bulisabb. Aztán eszembe jutott az is, hogy ez így érettségi előtt egy héttel merész kijelentés.

Belegondolt-e már más is abba, bazmeg, hogy egy hónap, és érettségi? Az egy dolog, hogy a matek kettesért két hónapja imádkozom, meg nyilván parázok úgy minden mástól is, de ami szerintem fontosabb, hogy kinőjük ezt a kurva iskolát, amit hol szidtunk, hol szerettünk, és felnőttek leszünk. Nem kamasz kislányok meg kölykök, hanem felnőttek bazmeg. Nem akarom.