A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncert. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 17., vasárnap

Nem igazán tudtam elképzelni, hogy a koncert utáni diszkóban a placc közepén fogok táncolni a kis suta mozgáskultúrámmal, és mégis. A vodka csodákra képes.

2015. május 10., vasárnap

Búcsúkoncert volt tegnap, ég veled, Rubber Puppet. 


2014. október 24., péntek

Így húszévesen csak eljutottam oda, ahova tizenöt évesen szokás: elmondom, milyen koncertre megyek ma, a felnőttek pedig csodálkozva kérdezik, hogy ez tényleg egy együttes neve?
Mindjárt Hiperkarma.

2014. május 9., péntek

Elmondom, mit csináltam az elmúlt 48 órában. Cipőt vettem, színházban voltam, köves domboldalakon sétáltam, írtam egy egyes zh-t, fűben fekve napoztam, leégtem, vettem zoknit, szakesten voltam, kényszeredetten mosolyogtam, berúgtam, dolgoztam. 
Elmondom, mit fogok csinálni az elkövetkező 48 órában. Vezetni fogok (kétszer), koncertre fogok menni (kétszer), be fogok rúgni, dolgozni fogok.

2014. február 23., vasárnap

Péntek este Vad Fruttik koncerten tomboltunk. Volt némi alkohol, baromi nagy hőség és hihetetlen extázis. Nagyon-nagyon jó volt. Azóta itt a Jázi, én időnként eltűnök KRESZ-tanfolyamra, minden tökéletes.

2014. február 10., hétfő

Pénteken volt egy szokásosan mosolygós munkanap, este egy szokásosan nagyon jó Presser koncert, hétvégén pedig eü. tanfolyam volt, amivel elkezdődött a jogsiért folyó küzdelmem.

2014. február 6., csütörtök

Ez a nap arról szólt, hogy újra meg újra rájöjjek, hogy az enyémek a legjobb munkatársak és hogy milyen jó is nekem. Délre mentem, Zoli bácsi (újbácsi 1) letámadott, hogy hát miért nem délelőttre jöttem, még ilyet, örült volna, ha itt vagyok, meg amúgy fél délelőtt rólam beszélgettek, és én milyen klassz kislány vagyok. Aztán Misi bácsi mondta, hogy kicsit szarul van, onnantól az én meg Robi fél szeme csak őrajta volt, ötpercenként mászkáltam oda hozzá. Aztán amikor én is mondtam, hogy szarul vagyok, Rami szó nélkül cserélt velem gépet, hogy tudjak ülni, Robi pedig onnantól már engem is figyelt. Aztán megérkezett a főnököm, akitől nem is olyan régen még rettegtünk, és mondtam neki, hogy miért cseréltünk gépet, amire az volt a válasza, hogy menjek haza nyugodtan, de mivel nem akartam, megesketett, hogy ésszel dolgozom. Amikor elfordultam, azt még hallottam, hogy "meg Misi, te is üljél le a seggedre!". És mehetek holnap is melózni, ami tök jó.
És holnap Presser koncert, ami még jobb.

2014. január 25., szombat

Este Julival Apostol koncertre megyünk. Egy ember volt, akinek ezt elmeséltem, tudta, mi az az Apostol, és mégsem röhögött ki. Szerintem akkor is menő.

2014. január 1., szerda

Boldog új évet mindenkinek!
Ilyenkor szoktam összefoglalót írni, hosszú lesz, előre szólok. 2013 egyszerre volt a legszarabb és a legjobb évem. Ha a lényeget kell kiemelnem, akkor annyi történt, hogy valamennyire felnőtt lettem és szereztem új barátokat.
Januárban túléltem életem első vizsgaidőszakát, és meglepően jól sikerült. Ezzel párhuzamosan megkaptam másfél hónapra egy üres lakást egy kutyával, hogy vigyázzak rájuk. Februárban elérkezett a régóta várt LGT koncert, ahol mondjuk egyáltalán nem voltam felnőtt, sokkal inkább vinnyogó kamaszlány. Márciusban elkezdtem normálisan dolgozni, van egy hely, amire mondhatom, hogy a munkahelyem, és amit néha a béke szigeteként emlegettem, de erről majd később. Áprilisban egyre jobban hasonlítottam arra, aki mindig lenni szerettem volna, azt hiszem, most többé-kevésbé az vagyok. Májusban Jázi elhúzott Angliába. Júniusban történtek dolgok, amik miatt nehéz volt mosolyogni. Júliusban két hetet Passauban voltunk, ahol ugyan intenzíven rettegtünk pár napot, de aztán okosan, ügyesen megoldottunk mindent. (Most eszembe jutott, hogy beadandót erről még mindig nem írtam, bassza meg.) Augusztusban ismét LGT koncert következett. Szeptembertől iskola. Ez a félév az érdeklődés és tanulás szempontjából mélypont volt, nem láttam értelmét bármit is csinálni. Arra viszont kellett, hogy a fősulis pajtikból barátok legyenek, meg arra is, hogy megtudjam, mennyit bírok minimális alvással. Minden esetre az iskola kicsit zárójelbe került.
És akkor az év legnagyobb változása: a gyár. Nem véletlenül akarom a lehető legtöbb időt ott tölteni úgy május óta, hanem azért, mert van Rami meg Adri, volt Laci bá, és van Misi bácsi (aki nyáron rám nézett, és tudta, hogy baj van; aki amikor sírtam, akkor mindig nagyon gyorsan "véletlen" talált valami bütykölni valót a gépemen, hogy egyrészt mellettem legyen, másrészt arra figyeljek, harmadrészt megkérhessen, hogy segítsek akármit, és hasznosnak érezzem magam; aki hat órákat állt mellettem, hogy meséljen nekem; aki mellett én is hat órákat állok, hogy meséljen nekem; aki megbízott bennem és akinek köszönhetem, hogy a főnököm is megbízik bennem).
A szilvesztert Jázmin nagyon találóan összefoglalta, így én nem írom le újra: miteszel-idénmégegyünkvirslit-teáááát-koccintsunk-csináljálfonatot-majdszólok-develedmivan-kreppeldbeahajam-menőovis-fogdbeapofád-aludjálmár-keljélmárfel-kvaébresztő-miezabüdösmüanyag-induljunk-csináljunkképet-demértmindengombán-bujtor-avíznélhidegvan-alternatívpetárda-vegyélmég-majdpéntek.

2013. december 8., vasárnap

Tegnap az történt, hogy Fenyő Miki zenélt a Hangvillában, én pedig a Hangvilla alagsorában ráztam a fejem Kozmoszra, Supernemre meg Alvinra, és baromi jó volt.

2013. augusztus 19., hétfő

Az LGT koncert kezdete után tíz perccel a szimpatikus félőrült hölggyel összekapaszkodva üvöltöttük bele a bunkón előretolakodó bácsi és az őt bunkón félretoló bácsi arcába, hogy ugye szeretnél győzni itt, és szeretnéd azt, hogy szeressenek? Szép a szeretet, hát úgy szeress, mint én. Csak érzéssel tömd ki a kesztyűdet! Azt már csak a hölgy sikította, hogy gyerünk, boksz!, én nem mertem, hátha komolyan veszik. Amúgy a koncert állati jó volt természetesen, és bár hátul álltam, és nem láttam jól, de akkor is mindent vitt.

2013. augusztus 17., szombat

A hétre vége a melónak, most koncentráljunk arra, ami igazán fontos, mégis elég kevés figyelmet kapott eddig: HOLNAP LGT!

2013. április 29., hétfő

Tök jó, hogy holnap szakest lesz. Tök jó, hogy pont azon a szájbalökött napon, amikor a VEN színpadán egymást váltja a Rubber Puppet, az LGT emlékzenekar meg a Hollywoodoo.

2013. április 10., szerda

Tapsvihar. Leül a zongorához. Mérnöki pontossággal és hatalmas lendülettel nekiáll. Kiüríti a lelked és ronggyá szaggatja csak azért, hogy aztán fogjon egy varrótűt és összeöltse, ki is hímezze szépre, felpántlikázza és telepakolja valamivel. Valamivel, amitől megint lehet egy ideig mosolyogni. Hippinek lenni. Szocmunkásnak lenni. Embernek lenni. 

A kép amúgy úgy készült, hogy mentünk az utcán, épp telefonálni készültem és akkor szembe jött. És mondtam, hogy csókolom, ő meg azt, hogy emlékszik rám, és adott autogramot ismét.

2013. április 8., hétfő

Mostanában suli van meg meló, de nem csak. Volt például Tancinéni szülinapja, mikor is megleptük a suliban és nagyon örült. Ma vettem az ösztöndíjból farmert, olyan jó érzés szórni a suli pénzét. Holnap Presser koncert Győrben, és ez nagyon boldoggá tesz.

2013. február 24., vasárnap

Beszámolok a heti kultúrprogramról. Kedden este latinzenés koncerten voltunk, az első sor előtt ültünk a földön. Másnap azon ment a vita, melyik zenész csávó volt szebb, két szavazattal győzött a bongyor, hát ki más. Tegnap LGT emlékzenekaron voltunk apuval, hát nem egy LGT, de baromi jók voltak ők is. 
Aztán holnap jön haza nővérem, én meg költözöm haza.

2013. február 16., szombat


Hát ez is eljött, sőt, már vége is. Az aréna tele volt, a színpad is mozdonyalkatrészekkel meg zenészekkel. Pár szám után James váratlanul feltűnt a közönség közt egy szál gitárral és elénekelte az utolsó szerelmes dalt, aztán kiegészülve Presserrel és Somlóval játszottak a küzdőtér közepén lévő kicsi színpadon, utána Solti Jánoska szólózott. A koncert közepe felé volt pár nehéz pillanatom, mert a vérnyomásom úgy döntött, nincs rá túl nagy szükségem és lement a béka segge alá, de állva bírtam maradni bár nem igazán láttam, és akkor jött aszentimentális rákenroll, ami nekem a leglegleg, amire már annyiszor elképzeltem, hogy egy tömegben ugrálok, és onnantól minden jó lett. Ami még elképesztő volt, hogy annyiszor csodáltam már, amikor a többezer ember egyszerre énekli, hogyneked írom a dalt, és most egy voltam a többezerből. A szél elfújja az utolsó dalom volt a vége, kicsit majdnem sírtam, hihetetlen volt. Kár, hogy vége, kár, hogy elmúlt, de ennél nagyobb élmény nem sok minden lehetett volna.

2013. február 15., péntek

Gyorsan írok a hétről, mert mozgalmas volt, de holnap ez már nem lesz fontos. Hétfőn voltunk az első intézménylátogatáson, idősek otthonában. El ne felejtsem, hogy erről még naplót kell írnom a hétvégén. Kedd hosszú nap, este negyed hétig suli, és ráadásul egy háromórás családjog a vége. Ezelőtt volt egy óra szünetünk, Juli és Dia eljött kutyázni. Ferra egyből rájuk szabadult, új játszópajtik, yeah! Szerdén aput kísértem el az SZTK-ba, ahol fejben párszor megreformáltam az egészségügyet. Csütörtökön vért adtunk a suliban. Ma pedig LGT koncert. Május óta ezt várom. Ja, vasárnap meg Valahol Európábanra megyünk.

2012. december 9., vasárnap

Tankcsapda koncerten, a színpad előtt a harmadik sorban egy nő felüvölt: van valakinél mínusz hármas kontaktlencse?

2012. december 6., csütörtök

A Mikulástól kaptam Tankcsapda koncertre jegyet, meg bögrét meg csokit meg ilyeneket. Kurva jó fej Mikulás járt felénk. Köszönöm szépen.
(Azt most hagyjuk, hogy délelőtt egy viccesen egyes zh-t is kaptam tőle. Pontosabban ki majd csak jövő héten kapom, de ez szinte mindegy. Ezt a vizsgát nem úsztam meg.)