A pszicho zh-m ötös lett 93 %-kal, enyém lett a legjobb, háháááá!

Tegnap is voltam a gyakhelyen meg ma is. Tegnap Jutka néni csoportjával játszottunk, festettünk, még sétáltunk is, Lacika szedett nekem dobozt is. Azt a gyereket amúgy nagyon csípem. Kicsit hiper meg hát rossz, mint az állat (és nem azért, mert nincs esze, hanem épphogy túl sok van neki), de imádni való. Ma Panna néniékkel voltam először, tesiórájuk volt, előtte meg hittan, aztán lejöttek a nagylányok, velük szalvétából Mikulást csináltunk meg játszottunk tök jókat. Az a jó, hogy majdnem mindenkit ismerek már és lépten-nyomon a karomba rohan valaki. Aztán kijöttem, a buszmegállóban ott találtam a kiakadt Dórit (csoporttárs), mint kiderült, őt is megtalálta a tapizós kissrác, csak nála mellre ment, és senki nem állította le másfél órán keresztül... Jövő kedden jön hozzájuk a Mikulás bácsi, úgyhogy megyek be én is.

A rohadt unalmas fröccsöntő éjszaka közepén két dolog segített túlélni: a mellettem lévő hangfalból időnként elkezdte Reidi énekelni a Méz-rádió szignálját, és felfedeztem, hogy annak a szarnak, amit gyártottam az alapja olyan, mint egy debil boldog bohóc.

Gyakorlaton ma a kicsiknél voltam, mesét néztünk a számítógépteremben meg kedvesen beszélgettek velem. Most meg megyek gólya"bálra". A bál egy kocsmában lesz. Ez nem baj, de ne kelljen már bálnak hívni.

Találkoztam ma a fősulin a 9-10.-es hittantanárnőnkkel. Pontosabban láttam a kocsiját, azt hittem, a férje van bent, aki amúgy a volt némettanárunk és elindultam megkeresni, végül őt találtam meg. Vele volt a kisfiuk, Márk, akinek hatalmas barna szemei vannak és integetett nekem édesen. Sőt, mindenkinek integetett az ablakon át, amikor mentek el. Pár lezser legyintéssel az elsőéves szocmunkásokat egytől-egyig az ujja köré csavarta.

Reggelre úgy beállt a nyakam, hogy azóta sem fordul 4-5 foknál többet. Felkeltem, szóltam anyukámnak, hozzáért, üvöltöttem, elmentem dolgozni, nyolc órán keresztül bokából forogtam (balról műanyag szart megfogod, szemben a gépbe berakod, vársz, kiveszed, jobbra lerakod), aztán ferde nyakkal hazajöttem, lefeküdtem és mióta felkeltem még rosszabb. Basszameg.

Voltunk ma élelmiszert osztani, lerántottunk fél kamionnyi lisztet meg egyebeket aztán ott maradtunk vele, amíg el nem vitték az önkormányzatok. A csapat többi része ment tovább a kamionnal és ott csinálták ugyanezt. Jó buli volt, volt igazi csatárlánc, röpködtek a tíz kiló lisztek kézről-kézre, hamar ment minden. És még a délutáni melót is lemondták, szóval nem volt gyilkos a nap.

Fáradt vagyok. Tegnap zh, ma vizsga (ötös), utána karitászos intézménylátogatás, utána gyakhely. Halloween "diszkót" csináltunk, volt beöltözés meg boszorkány-szépségverseny meg minden. Mondjuk úgy, eddig sosem táncoltam még cowboykalapban mulatós zenére egy középsúlyos Zorróval, de élményszámba ment. Nem tudok most sem mást mondani, csak azt, hogy tündérek a gyerekek, megatöbbi. Ja de, tudok. Ma először volt, hogy valakit nem tudtam kezelni. Annyi volt, hogy a kisfiú folyamatosan fogdozta a kezem-arcom és bámult a szemembe. Képzeld el, hogy papírból kislibát vágsz, és egy kéz monoton az arcodban van... De nem volt gáz, amikor határozottan megkértük, leült.
Holnap meg megyek önkénteskedni a karitásszal Jázminostul, mert elkéretett a suliból, utána megyek nyomdázni (meló). Fáradt vagyok. És nem, nem merül fel bennem, hogy tán aludni kéne fél tizenkettőkor.

Elmesélem nektek, miket szoktunk csinálni mi ott a főiskolán. Én karkötőt fonok/csomózok. Timi és Tomi marokkózik/amőbázik/társasozik - várom, mikor kerül elő óra közepén a twister. Szabina olvas. Juli tevéket, ufókat, háromszögtestű embereket rajzol. Attila ma a radiátoron feküdt és épphogy szerelmet nem vallott neki. Szintén ma Gábor és a másodéves Márk egy padból applikált pingpongasztalon játszottak. Jó, ez az utolsó nem órán volt. Amúgy speciális eset a filozófia óra utáni szünet, amikor mindenki néz előre. Nem pislog, nem beszél, nem mozog. Néz. Bödőcs szavaival élve: autista waldorf-óvoda.
Félreértés ne essék, imádom.

Leesett az első hó, és ha ma is arra megyek be, hogy nincs fűtés a suliban, mérges leszek.

Meli el dolgozni, én itthon a bőgő gyerekkel. Öt perc után kezdem unni.
- Cica, tudod, hogy miért sírsz?
- NEEEEMM!

Ma sétálni mentünk a gyerekekkel, konkrétan a temetőbe, ott tartották most a hittan órát, mert ugye halottak napja. (Ica néni tartotta, aki anno nekünk is általános alsóban - Kingával tudnánk mesélni.) Indulás előtt a tanulócsoportban megtalált Dia, aki a múltkor a ragasztgatásnál is, vele ketten porszívóztunk a tanítás végén. Indultunk, Danikám már az aulában észrevett és a nyakamba borult és onnantól el se engedte a kezem addig, amíg vissza nem értünk a suliba. A nagy keresztnél aranyosan énekelgettek, mutogattak, gyertyáztak. Visszafelé úton Anita is velem jött kézen fogva, ő egy folyamatosan csicsergő aranyos csaj, akit nehéz ugyan megérteni, de nem lehetetlen. A durva az az energia meg szeretet, ami süt az összes kölyökből és egyszerre hatan mondják, kérdeznek, mutatnak, hívnak, csipognak és "Évanéninééézd!".
Aztán hazajöttem és játszottunk a Szépszeművel. Konkrétan ő beállt a sarokba, és azt mondta, keressem meg. Rábaszott, mert nem voltunk hajlandóak megtalálni. Anyu, sógornő, bátyám meg én keringtünk a konyhában, kerestük minden szekrényben, minden dobozban a gyereket, de nem találtuk - ami piszok nehéz volt, tekintve, hogy felváltva lógott valamelyikünk combján és sikítva röhögött, hogy ITTVAGYOOOOK!

Tanultam a mai rohadt ötvenhatos műsorra tegnap a Faludy-versemet, mint a jó kisdiák. És akkor azt mondta a műsor kezdete előtt húsz perccel a szervező lány, hogy nincs Faludy-vers. És már egy hete is úgy volt, hogy nincs. És akkor mi a picsáért nem szólt senki. És akkor már nem jó kisdiák voltam, hanem duzzogó óvodás.

Én annyira nem szeretném a blogokat költöztetni, de a freeblog meg annyira nem működik... Egyelőre maradok, várom a csodát.

Voltam ma is a gyakhelyen, most épp kézműves játszóházat csináltunk az iskola után. Jött mindenki, aki akart, kicsik-nagyok, nyüzsgés volt, egyszerre hatfelé vágtam, ragasztottam, rajzoltam és nagyon élveztem. Dani, aki olyan húsz év körüli lehet csinált nekem egy kincses dobozkát, adott mellé puszit is. Egy másik srác azt mondta, ha olyan idős leszek, mint ő, el fog venni. Dia nagyjából tizenkettő, ő fonalbabákat gyártott napközben, azokkal dicsekedett. Lacikának malacot kellett papírból kivágnom a dobozkájára. Még a suliban Sanyi is nagyon tündér volt és megölelgetett.
Az a jó, hogy akármilyen fáradtan is megyek oda be, mindig mosolyogva jövök ki. Ma még a dobozkámat is szorongattam hazafele, nehogy baja legyen a táskámban.

A mai nap legszürreálisabb része az volt, amikor lyukasórában ültünk a hittudományi főiskola aulájában páran; konkrétan én, egy meleg végzős szocmunkás fiú, egy negyvenéves kispap meg egy másik kispap, aki szerintem bunkó meg rasszista, és akkor arról beszélgettünk, hogy Faludyt fogok szavalni október 23-ai ünnepélyen meg hogy hogyan alapították a mormon vallást. Szeretem, hogy itt vannak olyan emberek, amilyenek máshol elvétve.
Voltam ma gyakorlaton is, Zita, aki terelgetni fog, nagyon aranyos. Ma az autista csoportnál voltunk bent, és annyira jó volt, hogy az a rakat cikk meg minden amit elolvastam róluk, az most szembejött velem: volt, aki ment körbe-körbe, mindenki "repkedett" a kezével, napirend, fejlesztőjátékok, meg a többi. Amúgy elmondom, hogy nekem őmiattuk lett a szívemcsücske az autizmus, meg akkor már azt is elmondom, hogy múlt vasárnap hajnalban enyhén álmosan vártam, hogy kezdődjön a Forma1 és fel tudjam venni, és akkor megláttam Imolát ebben és egyből jókedvem lett.
Anyukám ma lett 56 éves, nővérem egy hét múlva jön haza, a "pótnővéremmel" (sógornő) meg tíz perccel ezelőttig a konyhában ökörködtünk, de legalább már azt is tudjuk, hogy a meggybor -5 fokon fagy meg. Apu, fogalmad nincs róla, milyen kurva jó játékot hagytál itt nekünk ezzel a fokolóval...

Az előbb ideges lettem, mert a macska összegyűrte a filozófiafüzetemet, amibe tök szépen jegyzetelek. Aztán rájöttem, hogy nem is biztos, hogy összegyűrte, mert lehet, hogy nincs is filozófiafüzetem. Lehet, hogy macskáim sincsenek, csak álmodom őket. És mi van, ha én se létezem. Csak álmodnak engem. Mondjuk pont a macskáim. Olyan meg különben sincs, hogy füzet, mert az nem egy létező dolog, hogy füzet. Akkor meg miért is idegeskedjek, ugye.

Annyira jó, hogy elfelejtettem, hogy ma kilencre kell mennem és pont egy órával az optimális időpont előtt felkeltem.

Lyukasóra van. Három csoporttársammal ülünk a számítógépek előtt. Kirakok egy képet a csoportunkba. Kijelzi a facebook, hogy ők hárman megnézték. Modern kommunikáció...

Update: Tomika a Betépve c. filmet nézi fejhallgatóval a fején és időnként sírva röhög látszólag a semmin. Azt csak én tudom, mit néz...

Ez a bejegyzés azért születik meg, hogy kifejezzem a tiltakozásomat akommunikáció néven futó tipográfiával, azon belül is a kibaszott talpas és talp nélkülibetűkkel foglakozó tantárgy ellen.

Bárcsak ezt olvasná a tanárbácsi... valószínűleg feladná a pályáját, de legalábbis mindenképp nagyon rossz lenne neki.