Az alaphelyzet: A két hónapos kutya a fején pörög és eszébe sem jut lehiggadni, én viszont mennék zuhanyozni.
A probléma: A konyhába nem rakhatom ki, mert ott hisztizik, amire felébred az anyám. A szobámban nem hagyhatom, mert másodpercek alatt szétbasz mindent.
A megoldás: Kiviszem magammal a fürdőbe.
Az elképzelés: Míg én a zuhany alatt állok, Kátya békésen rágcsálja a játékát.
A valóság: Kátya cibál egy törölközőt és próbál bemászni mellém a zuhanykabinba. Amikor ezeket megunja, hangosan vinnyog. Próbálom fenntartani a figyelmét. Mosom le magamról a tusfürdőt, közben lelkesen hadonászva éneklem, hogy ződ a kukorica, Katyi. Hajat már a mosdókagylóban mosok, hogy ő tudja tépni közben a pizsamám szárát, és addig is befogja. Mikor harmatos a levele, Katyi.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: állat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: állat. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. október 11., vasárnap
2015. július 21., kedd
2014. szeptember 18., csütörtök
2014. szeptember 16., kedd
Volt egy cica a gyárnál, aki igazából nem volt senkié, mi etettük meg a
lakók. Hirtelen ötlettől vezérelve befogadtam.
Az a munkatársaim jófejségét meg az összetartást jellemzi, hogy Viki
küldött neki sült májat meg egy doboz tápot, és ma még Misi is
visszaszaladt a szekrényéhez, hogy 'hétvégén nincs a Viki, szóval én
akartam megetetni, csak már nem volt itt' felkiáltással a kezembe
nyomjon egy alutasakos whiskast.
2014. augusztus 20., szerda
Estig bírni szoktam. A jól vagy?-okra vagy hazudok egy igent vagy megmondom, hogy nem és elmegyek. Csinálom a dolgom. Számolom, hány lépés még, amíg magamra zárhatom a szobaajtót. Magamra zárom. Nem vagyok jól. Nem is leszek jól. A macska, aki négy éve szinte kopaszon és csontsoványan betette a rózsaszín kis talpát az életembe, aki annyiszor volt beteg, aki annyiszor meggyógyult már, aki minden éjjel velem aludt, nincs többé. Nem a szivárványhídon szaladgál, nem egerészik egy jobb helyen, hanem nincs. Így. Egyszerűen.
2014. július 27., vasárnap
Naszóval idebútoroztam papához. Apu szerdától egy hétig kórházban lesz, utána meg itthon ágyban, szóval Mézivel meg Bocicával idejöttünk, Lajos még hisztizik, de ma megpróbáljuk őfelségét meggyőzni, hogy jöjjön szépen.
Amúgy meg egyet kell aludni (kéne, ha nem riadnék fel arra is, ha megfordul mellettem a macska), és megyek dolgozni hozzánk. Jó lesz már.
Amúgy meg egyet kell aludni (kéne, ha nem riadnék fel arra is, ha megfordul mellettem a macska), és megyek dolgozni hozzánk. Jó lesz már.
2013. augusztus 28., szerda
Ja, azt el is felejtettem, hogy új fajjal bővült az állatkert. Van egy denevérünk - mondta Laci bá rezzenéstelen arccal hajnali négykor, mire Emese kiborult én meg elkezdtem könyörögni, hogy fogja meg valahogy, hogy megnézhessem.
2013. július 30., kedd
Egyhetes leállás van a gyárban, és ez engem elég érzékenyen érint, de úgy néz ki, megúszom azt, hogy megcsapjon a tavalyi nyár szele és azt érezzem, hogy nincs semmi dolog, és csak vagyok bele a nagyvilágba. Tegnap Julival meg Diával mentünk pancsizni a Balatonba, amit nagyon élveztünk. Azt hiszem, még Dia is, pedig elég intenzíven próbáltunk az agyára menni. Ma lovazni mentem Kingával, és mocskos vagyok és fáradt vagyok és nagyon jó így. Holnaptól apuval fúrunk-faragunk.
2013. július 3., szerda
Van egy "új" kutya, Robi a neve, bátyáméké, és most hozzánk költözött. Gondoltam, van húsz percem, trenírozom kicsit az állatot. Egy darab tízszer húsz centis pocsolya van az udvarban, amellé sikerült leültetnem, nem is lettünk vizesek, csak az ő jobb lába volt benne a latyakban. Aztán megkértem, hogy adjon pacsit. Nem voltam rá felkészülve, hogy negyvenszer orrba, mellbe, szájba, lábon, stb. fog vágni a jobb (érts: sáros) mancsával.
Amúgy megvannak a vonatjegyek, 15-én indulunk Passauba, és eltöltünk ott két hetet Caritas-gyakornokként.
Amúgy megvannak a vonatjegyek, 15-én indulunk Passauba, és eltöltünk ott két hetet Caritas-gyakornokként.
2013. május 17., péntek
Onnan tudhatod, hogy tényleg fáradt vagy, hogy melóból hazaesve veszed fel a pizsamád, és öltözés közben hanyatt borulsz az ágyon érzékeid szerint három másodpercre, és ezalatt a kölcsön-kutyád feltápászkodik, odajön hozzád és aggódva megszaglász, élsz-e még, a macska pedig elalszik a hasadon. Ez volt tegnap. Ma egész jól zártam a napot, Józsi bácsival a gyár ablakára tapadva bámultuk a vihart; ő reménykedett, hogy nem megy el az áram, én meg homlokkal az üvegnek vigyorogtam bele a villámlásba.
Ja, és utálom a teljesítménybérezést, meg azokat az ostoba diákokat is, akik miatt Az Öreg bevezette.
A szorgalmi időszakot pedig ünnepélyesen lezárom, hogy a fősuliról is essen szó.
Ja, és utálom a teljesítménybérezést, meg azokat az ostoba diákokat is, akik miatt Az Öreg bevezette.
A szorgalmi időszakot pedig ünnepélyesen lezárom, hogy a fősuliról is essen szó.
2013. március 15., péntek
Hóhelyzet
van, nem kicsi. Nyilván mindenkinek a könyökén jön ki, de azért leírom, hogy
nyoma legyen itt is, mert ilyet én még nem láttam. A város lezárva, emberek fél
napja vacognak a kocsijaikban, szülő nőket csak mozdonnyal tudnak behozni a kórház
közelébe vagy azzal se.
Én tegnap este gondosan elszórtam a havat előlünk meg két szomszédnéni elől, szóval amikor reggel az üvegajtón keresztül hetven centis hófalat láttunk, nem volt őszinte a mosolyom. Végül is feldolgoztam, kinyitottuk az ajtót, a hó bejött én meg pizsamában kirohantam sikítozni, hogy hideg. Azzal kezdtem, hogy kiástam a betódult hó alól az ajtót, hogy be tudjuk csukni, utána ástam a kutyának egy ösvényt, hogy ki tudjon menni, aztán megint elszórtam az utcát, természetesen felénk fújt a szél, előttünk volt a hófal. A szemben lakó néninél olyan pofátlanul kevés hó volt, hogy nem is voltam hajlandó hozzányúlni... Ebéd után meg megépítettem Sanyit. Sanyi egy hóember, mellén kokárdával, kezében kinyílt kálával.

2013. március 13., szerda
Apu túl van a műtéten, holnap már jön is haza.
Ma suli után Jázi boldogított, aztán voltunk benn apunál őt is boldogítani kicsit. Este meg felpakoltam a kutyámat és eljött velem papához, ma próbából itt alszik, aztán ha a holnap délelőtt, amíg nem vagyok itt, nem lesz neki akkora trauma, akkor marad is, amíg én. Most, hogy hat hétig Ferránál voltam rájöttem, hogy tud hiányozni ez a röfögő köcsög.

2013. március 10., vasárnap
2013. március 3., vasárnap
A péntek és a szombat a barátok jegyében telt, végre újra megejtettünk egy ittalvós-kutyázós-cicázós-filmezős estét meg másnapot.
Pár tény következik, ami nem dob fel. A kutyám alig hall, szerintem pár hónap, és ennyire sem fog. A gyerek influenzás, anyja-apja is panaszkodik, hogy fáj a torka, köhög. Most van az, hogy nem kaphatom el, nincs nekem erre időm. Szóval C-vitamin és rettegés az osztályrészem.

2013. február 15., péntek
Gyorsan írok a hétről, mert mozgalmas volt, de holnap ez már nem lesz fontos. Hétfőn voltunk az első intézménylátogatáson, idősek otthonában. El ne felejtsem, hogy erről még naplót kell írnom a hétvégén. Kedd hosszú nap, este negyed hétig suli, és ráadásul egy háromórás családjog a vége. Ezelőtt volt egy óra szünetünk, Juli és Dia eljött kutyázni. Ferra egyből rájuk szabadult, új játszópajtik, yeah! Szerdén aput kísértem el az SZTK-ba, ahol fejben párszor megreformáltam az egészségügyet. Csütörtökön vért adtunk a suliban. Ma pedig LGT koncert. Május óta ezt várom. Ja, vasárnap meg Valahol Európábanra megyünk.
2013. január 23., szerda
Négyes lett a szocio, amikor ezt közölte a bácsi, kijött a számon az a mondat, hogyesetleg szabad jönnöm javítani? Ez így utólag nem tűnik minden idők legjobb ötletének, de már felvettem neptunon, szombaton replay. Pénteken társtöri meg szocmunka javító, mert abból sem jó a négyes.
Ferra lesántult, kényszerpihenőn van (nem futkozhat, nem doboghat, nem csaphat pofán senkit).
2013. január 17., csütörtök
Bementem ma beíratni a pszicho ötöst, ha már ott voltam, megvártam mindenkit, aki vizsgázott. Arra jöttem meg, hogy Ferra egy kartondobozt és tartalmát cafatokra szedett, szerencsére semmi fontos nem volt benne. Aztán játszottunk és az édes kis boxeres mozgáskultúrájával úgy arcon baszott jobb manccsal, hogy most egy meglepően egyenes csík van a képemen az orromon át a számig. Megszereltem az internetet, szóval legalább az működik viszonylag emberi sebességgel.
Most fogok nekiállni a 150 oldalnyi jognak, holnap vizsga, vicces lesz.
Most fogok nekiállni a 150 oldalnyi jognak, holnap vizsga, vicces lesz.
2013. január 16., szerda
Itt vagyok már nővéremnél, a billentyűzetet is sikerült átállítanom magyarra, viszont a gép tetű lassú és ki fogom baszni.
Voltunk a gyakhelyen. Baromi jó volt, mindenki örült nekünk, emlékeztek rám és mindenki megölelgetett. Danitól kaptunk álarcot, nekünk színezte ki.
Nővérem kutyája jófej, szót fogad, én meg baromi álmos vagyok.
2013. január 14., hétfő
Képek. Az előbb írtam volna tovább is, de nővérem berohant, hogy húgom, azonnal gyertek, mert nem tudok leparkolni és az út közepén állok az autóval. Aztán elmentünk vele kávézni. Azt mondta, ha nem akarom, akkor is kapok egy kabátot, de viszonylag jól megúsztam a vásárlást: az első boltban az első polcról levett első kabát szimpatikus volt mindhármunknak és most van olyan kabátom, amiben olyan vagyok, mint egy lány. Aztán Jázi haza, mi Szilvához. Ja, mert azt még nem is mondtam, hogy ő most visszarepül Kanadába hat hétre, addig én odaköltözöm az itthoni lakásába, mert a kutya itt marad velem.
Holnapután megyek vissza a gyakhelyre a caritasos Zitával meg Jázival, várom már, akarom látni újra a kölyköket, remélem, ők is engem.
Holnapután megyek vissza a gyakhelyre a caritasos Zitával meg Jázival, várom már, akarom látni újra a kölyköket, remélem, ők is engem.
2012. október 4., csütörtök
Az előbb ideges lettem, mert a macska összegyűrte a filozófiafüzetemet, amibe tök szépen jegyzetelek. Aztán rájöttem, hogy nem is biztos, hogy összegyűrte, mert lehet, hogy nincs is filozófiafüzetem. Lehet, hogy macskáim sincsenek, csak álmodom őket. És mi van, ha én se létezem. Csak álmodnak engem. Mondjuk pont a macskáim. Olyan meg különben sincs, hogy füzet, mert az nem egy létező dolog, hogy füzet. Akkor meg miért is idegeskedjek, ugye.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)