Az LGT koncert kezdete után tíz perccel a szimpatikus félőrült hölggyel összekapaszkodva üvöltöttük bele a bunkón előretolakodó bácsi és az őt bunkón félretoló bácsi arcába, hogy ugye szeretnél győzni itt, és szeretnéd azt, hogy szeressenek? Szép a szeretet, hát úgy szeress, mint én. Csak érzéssel tömd ki a kesztyűdet! Azt már csak a hölgy sikította, hogy gyerünk, boksz!, én nem mertem, hátha komolyan veszik. Amúgy a koncert állati jó volt természetesen, és bár hátul álltam, és nem láttam jól, de akkor is mindent vitt.

Tapsvihar. Leül a zongorához. Mérnöki pontossággal és hatalmas lendülettel nekiáll. Kiüríti a lelked és ronggyá szaggatja csak azért, hogy aztán fogjon egy varrótűt és összeöltse, ki is hímezze szépre, felpántlikázza és telepakolja valamivel. Valamivel, amitől megint lehet egy ideig mosolyogni. Hippinek lenni. Szocmunkásnak lenni. Embernek lenni. 

A kép amúgy úgy készült, hogy mentünk az utcán, épp telefonálni készültem és akkor szembe jött. És mondtam, hogy csókolom, ő meg azt, hogy emlékszik rám, és adott autogramot ismét.

Mostanában suli van meg meló, de nem csak. Volt például Tancinéni szülinapja, mikor is megleptük a suliban és nagyon örült. Ma vettem az ösztöndíjból farmert, olyan jó érzés szórni a suli pénzét. Holnap Presser koncert Győrben, és ez nagyon boldoggá tesz.

Tegnap voltunk LGT dedikáláson és sikerült mind a négyükkel közös képet csinálni, és még hihetetlen, de cseszett jó.

Úgy tűnik, a freeblog meg az utolsókat rúgja. Lassan két hete egy word doksiba írok, hogy majd egyszer talán publikálni tudom. Megvan már az új blog, nem akarok költözni, de jó, ha van menekülési útvonal. 

Hát ez is eljött, sőt, már vége is. Az aréna tele volt, a színpad is mozdonyalkatrészekkel meg zenészekkel. Pár szám után James váratlanul feltűnt a közönség közt egy szál gitárral és elénekelte az utolsó szerelmes dalt, aztán kiegészülve Presserrel és Somlóval játszottak a küzdőtér közepén lévő kicsi színpadon, utána Solti Jánoska szólózott. A koncert közepe felé volt pár nehéz pillanatom, mert a vérnyomásom úgy döntött, nincs rá túl nagy szükségem és lement a béka segge alá, de állva bírtam maradni bár nem igazán láttam, és akkor jött aszentimentális rákenroll, ami nekem a leglegleg, amire már annyiszor elképzeltem, hogy egy tömegben ugrálok, és onnantól minden jó lett. Ami még elképesztő volt, hogy annyiszor csodáltam már, amikor a többezer ember egyszerre énekli, hogyneked írom a dalt, és most egy voltam a többezerből. A szél elfújja az utolsó dalom volt a vége, kicsit majdnem sírtam, hihetetlen volt. Kár, hogy vége, kár, hogy elmúlt, de ennél nagyobb élmény nem sok minden lehetett volna.

Gyorsan írok a hétről, mert mozgalmas volt, de holnap ez már nem lesz fontos. Hétfőn voltunk az első intézménylátogatáson, idősek otthonában. El ne felejtsem, hogy erről még naplót kell írnom a hétvégén. Kedd hosszú nap, este negyed hétig suli, és ráadásul egy háromórás családjog a vége. Ezelőtt volt egy óra szünetünk, Juli és Dia eljött kutyázni. Ferra egyből rájuk szabadult, új játszópajtik, yeah! Szerdén aput kísértem el az SZTK-ba, ahol fejben párszor megreformáltam az egészségügyet. Csütörtökön vért adtunk a suliban. Ma pedig LGT koncert. Május óta ezt várom. Ja, vasárnap meg Valahol Európábanra megyünk.

Kicsit fejlődtem az első feliratos karkötőm óta, de a téma ugyanaz... Tudom, hogy ez is bénácska, de akkor is örülök a fejemnek.

Tavaly januárban olyanok voltunk egy napig, mint a lányok. A felvételis jelentkezési pánikban azt se tudtuk, mit akarunk. Tavasszal hippik voltunk; ültünk a fűben vízipipával, színészeket üldöztünk autogramért. Rettegtünk az érettségitől. Közben elmúltam tizennyolc, és ezt csak három ember fogja érteni, de abonettet ettem. Villámgyorsan követte egymást szervezkedés, szerenád, bolondballagás, igazi ballagás; ezekkel együtt üvöltözős veszekedések, pattanásig feszült idegek, nem kevés sírás is jellemezte azt a pár hetet. Érettségi. Kismacskákkal, szakadó esővel, kapu felett kimászással, elalvással. Siker. Jött a bankett, az addig féltve őrzött aranyköpéses blog címét közhírré tettük. Itt volt Era egy hetet. Már csak azon kellett izgulni, felvesznek-e. Felvettek, juhú! Elkezdtem melózni. Elkezdődött az első félévem a főiskolán, a reggeli hosszú buszozásokkal, a jófej csoporttársakkal, a Sparban vett kiflikkel meg a hideg tantermekkel. Szeretem. Gyakorlaton megismertem olyan gyerekeket, akiktől baromi sokat lehet tanulni. Hannából hároméves nagylány lett. Találkoztam Presserrel, nyilvánvaló, hogy ez volt az év eseménye. Azt hiszem, jó év volt.
Nem szoktam fogadkozni újévkor, de most írtam magamnak egy tízpontos listát, hogy milyen szeretnék lenni egy év múlva. Jövő ilyenkor megmondom, hány pont teljesült. 
Boldog új évet!

Nem éreztem úgy, hogy tudok Pressernél nagyobb hírértékűt írni, szóval inkább nem írtam semmit. Karácsonyra hozott nekem a Jézuska határidőnaptárat amit nagyon faszán kidekoráltam szalvétatechnikával (Kinga meg a belsejét, ez már hagyomány) meg farmert meg könyvet meg ugye névnapomra kaptam aputól a Rutinlgitangot meg virágot is.
Ma nővérem hirtelen ötlettől vezérelve felvitt a budai várba, nézelődtünk, aztán jöttünk is haza.

Szerdán levizsgáztam egyháztöriből ötösre, ma egész nap aludtam migrén pajtás jóvoltából, de ez egyik sem fontos. 

Tegnap voltunk Pesten ezért. Maga a beszélgetés is érdekes volt, de a fő, hogy van autogramom Pressertől és Parti Nagytól meg közös képem is velük. Odamentünk és remegtem, mint az állat, de áááááádejóvolt. És ez az, amiből nem akarok kinőni. 

Anyukám beszólt, hogy nem túl aktuális a blog, merthogy nővérem egy hete már haza is ment. Az van, hogy semmi nincs. Bár de, volt: szombaton voltunk Tancinéninél nagyjából az osztály negyven százalékával, és kutyáztunk meg söröztünk meg páran pálinkáztak meg természetesen rongyosra beszélgettük a szánkat és nagyon jó volt.
Jobboldalra meg kiraktam egy visszaszámlálót a LGT koncertig, mert már nincs fél év se hátra.

A múltkor apukámmal nézegettük a képeket a koncertről, meg arról, ami utána volt. "Jaa, itt táncoltam az autók között, aztán ültem a fűben és beszélgettem a csigákkal." Mert az ember egy Presser-koncert után tudja, mi a boldogság.

Mielőtt lefekszem, ezt még muszáj megírni, mert holnap már nem lesz ugyanaz. Idén volt arettegett Volt egy tánc, és bőgtünk meg érezgettünk össze-vissza két és fél órán keresztül. És annyira imádom még mindig, amikor belebakizik a szövegbe, meg amikor veri a gitáron a ritmust.

Szépen egymás után omlott össze minden. Először a freeblog, aztán a Windows a gépemen, aztán az immunrendszerem. Mindegy, ma Zorán koncert, ha fájó fejjel is, de juhúúú.

Régen hallgattam már földön fekve Pressert, épp ideje volt újra.
"Ismert lelki bajra írt, aztán hátrament és sírt, aztán mégis
tovább írt, a titok érintésre nyílt.
Néha gyóntatott és gyónt, néha túl mélyre hajolt,
néha mondták, mennyit ért, mégsem tudták, mennyit ért.
Néha mozdulatlan tűrt, aztán mint a szél eltűnt,
bent a fáradt hinta leng, dalok nélkül egy kis csend."

"Jól áll még a gitár, de már csak lazán markolom,
És tud még örömet szerezni, ha jól behangolom,
És egyre jobban hatnak rám az érzelmes dalok,
Nincs miért szégyenkeznem - nyugger vagyok."Amikor a hangjáról beugranak azok a két-három évvel ezelőtti nagy rajongások, meg nagy érzelmek, meg nagy változások, akkor csak hálás tudok lenni Bródynak.

Mert van, ami nem múlik el soha.
"Valamilyen messzi sirályzene vijjog, üzenete hófehér;
Mint a Hold, a híd s az éj."Presser Gábor - A híd