2012. december 30., vasárnap


Nem éreztem úgy, hogy tudok Pressernél nagyobb hírértékűt írni, szóval inkább nem írtam semmit. Karácsonyra hozott nekem a Jézuska határidőnaptárat amit nagyon faszán kidekoráltam szalvétatechnikával (Kinga meg a belsejét, ez már hagyomány) meg farmert meg könyvet meg ugye névnapomra kaptam aputól a Rutinlgitangot meg virágot is.
Ma nővérem hirtelen ötlettől vezérelve felvitt a budai várba, nézelődtünk, aztán jöttünk is haza.

A freeblog nem enged új bejegyzést írni, ez most egy próba, hogy e-mailből működik-e a mutatvány.

2012. december 21., péntek

Szerdán levizsgáztam egyháztöriből ötösre, ma egész nap aludtam migrén pajtás jóvoltából, de ez egyik sem fontos. 

Tegnap voltunk Pesten ezért. Maga a beszélgetés is érdekes volt, de a fő, hogy van autogramom Pressertől és Parti Nagytól meg közös képem is velük. Odamentünk és remegtem, mint az állat, de áááááádejóvolt. És ez az, amiből nem akarok kinőni. 

2012. december 16., vasárnap

Nyilván nem úsztam meg a betegséget. A közlépsuliból nagyon idő előtt leléptem, itthon köszöntem, majd közöltem, hogy én most elmegyek hányni, úgy is tettem. Az éjszaka ebben a hangulatban telt, tegnap azért a Quimbyre elmentünk, baromi jó volt, bár ez volt az első koncert, amit önszántamból ültem végig. A máltaizást tegnapra-mára lemondtam, mert lehet, hogy nem vetne rám jó fényt, ha lehánynám az adományozókat.

2012. december 14., péntek

Hanna beteg. Sógornő beteg. Anyus beteg. Bátyám kicsit szarul van. Én csendben rettegek a szobámban, citromot eszek és nagyon reménykedek, hogy nem kapom el. Már csak azért is, mert ma délután a középsuliban karitász karácsony, holnap délelőtt adománygyűjtés a máltaisokkal, este Quimby, vasárnaptól keddig máltaizás, szerdán kategyház vizsga, csütörtökön Pesten Presser - Parti Nagy irodalmi izé, pénteken társtöri vizsga (ez még kérdőjel) meg osztálytalálkozó. Ja, meg világvége is, de szerintem abban már nem lesz időm részt venni. 
És azzal még eldicsekednék, hogy pszichoból megajánlotta a néni az ötöst, mínusz egy vizsga. Eddig egy négyes, három ötös megvan. Király vagyok.

2012. december 11., kedd

Télen, ha csúszik az út, nem szeretem, ha az utcán jön mögöttem valaki. Utálok közönség előtt hanyattbaszódni.

2012. december 9., vasárnap

Tankcsapda koncerten, a színpad előtt a harmadik sorban egy nő felüvölt: van valakinél mínusz hármas kontaktlencse?

2012. december 6., csütörtök

A Mikulástól kaptam Tankcsapda koncertre jegyet, meg bögrét meg csokit meg ilyeneket. Kurva jó fej Mikulás járt felénk. Köszönöm szépen.
(Azt most hagyjuk, hogy délelőtt egy viccesen egyes zh-t is kaptam tőle. Pontosabban ki majd csak jövő héten kapom, de ez szinte mindegy. Ezt a vizsgát nem úsztam meg.)

2012. december 5., szerda

Halogatás, te szemét! Gangike, te hülye pi buta!

2012. december 4., kedd

A gyakhelyre jött a Mikulás bácsi délelőtt, én is odaestem még a nagyok ünnepélyére, utána mentem a másodikosokhoz, velük lehúztam hat órát. Így a végére engem is sikerült kiborítania Lacikának. Fut-tör-zúz, ami igazából engem nem zavar, de veri a kislányokat, amiért nagyon harapok. Aztán jön az ölembe, simogat, megbeszéljük, megígéri, hogy jó lesz, majd két perc múlja olyat taszajt Évikén, hogy a fal fogja meg, és akkor innen ismételgetjük a folyamatot.
Négy után Mikulás-diszkó volt, kicsik-nagyok együtt az aulában, addigra befutott Dóri meg Tomika is. Tomi leült egy sarokba bratyizni a srácokkal, nekünk muszáj volt táncolnunk, nem hagytak levegőt venni se. Holnap valószínűleg nem fogom tudni felemelni a karom, mert Szandi (7-8 éves) végig a kezemben volt, mert bár semmi baja a két szép lábának, de olyan szépen kérte, hogy vegyem fel...
Danikám beteg, de ma van a 20. szülinapja és felkönyörögtem magam az orvosiba hozzá, hogy megköszönthessem. Hallgattunk együtt az mp3-járól (ezt így kell írni?) Rúzsa Magdit, tündér volt nagyon a srác.
Elméletileg ez volt az utolsó gyakorlatom, bőven megvan a húsz órám, de megengedték, hogy néha bemenjek hozzájuk.

2012. december 3., hétfő

Hannának hagyott itt a Mimiká (=Mikulás) rajztáblát meg zenélős telefont, ma jöttek begyűjteni őket. Kicsit ugyan sok volt neki a történés, de azért rajzolt velem, meg kutyázott is. 

2012. december 2., vasárnap

Hannára reggel én vigyáztam húsz percet, akkor elénekeltem neki a hopp Juliskát, aztán visszafeküdtem aludni. Hanna egész délelőtt megszakítás nélkül énekelte azt a négy szót, hogy "hopp Juliska, hopp Mariska". Anyu az idegösszeroppanás szélén állt tőle, amikor én felébredtem. Büszke vagyok rá.

2012. november 30., péntek

A pszicho zh-m ötös lett 93 %-kal, enyém lett a legjobb, háháááá!

2012. november 29., csütörtök

Tegnap is voltam a gyakhelyen meg ma is. Tegnap Jutka néni csoportjával játszottunk, festettünk, még sétáltunk is, Lacika szedett nekem dobozt is. Azt a gyereket amúgy nagyon csípem. Kicsit hiper meg hát rossz, mint az állat (és nem azért, mert nincs esze, hanem épphogy túl sok van neki), de imádni való. Ma Panna néniékkel voltam először, tesiórájuk volt, előtte meg hittan, aztán lejöttek a nagylányok, velük szalvétából Mikulást csináltunk meg játszottunk tök jókat. Az a jó, hogy majdnem mindenkit ismerek már és lépten-nyomon a karomba rohan valaki. Aztán kijöttem, a buszmegállóban ott találtam a kiakadt Dórit (csoporttárs), mint kiderült, őt is megtalálta a tapizós kissrác, csak nála mellre ment, és senki nem állította le másfél órán keresztül... Jövő kedden jön hozzájuk a Mikulás bácsi, úgyhogy megyek be én is.

2012. november 28., szerda

A rohadt unalmas fröccsöntő éjszaka közepén két dolog segített túlélni: a mellettem lévő hangfalból időnként elkezdte Reidi énekelni a Méz-rádió szignálját, és felfedeztem, hogy annak a szarnak, amit gyártottam az alapja olyan, mint egy debil boldog bohóc.

2012. november 22., csütörtök

Gyakorlaton ma a kicsiknél voltam, mesét néztünk a számítógépteremben meg kedvesen beszélgettek velem. Most meg megyek gólya"bálra". A bál egy kocsmában lesz. Ez nem baj, de ne kelljen már bálnak hívni.

2012. november 20., kedd

Találkoztam ma a fősulin a 9-10.-es hittantanárnőnkkel. Pontosabban láttam a kocsiját, azt hittem, a férje van bent, aki amúgy a volt némettanárunk és elindultam megkeresni, végül őt találtam meg. Vele volt a kisfiuk, Márk, akinek hatalmas barna szemei vannak és integetett nekem édesen. Sőt, mindenkinek integetett az ablakon át, amikor mentek el. Pár lezser legyintéssel az elsőéves szocmunkásokat egytől-egyig az ujja köré csavarta.

2012. november 11., vasárnap

Reggelre úgy beállt a nyakam, hogy azóta sem fordul 4-5 foknál többet. Felkeltem, szóltam anyukámnak, hozzáért, üvöltöttem, elmentem dolgozni, nyolc órán keresztül bokából forogtam (balról műanyag szart megfogod, szemben a gépbe berakod, vársz, kiveszed, jobbra lerakod), aztán ferde nyakkal hazajöttem, lefeküdtem és mióta felkeltem még rosszabb. Basszameg.

2012. november 8., csütörtök

Voltunk ma élelmiszert osztani, lerántottunk fél kamionnyi lisztet meg egyebeket aztán ott maradtunk vele, amíg el nem vitték az önkormányzatok. A csapat többi része ment tovább a kamionnal és ott csinálták ugyanezt. Jó buli volt, volt igazi csatárlánc, röpködtek a tíz kiló lisztek kézről-kézre, hamar ment minden. És még a délutáni melót is lemondták, szóval nem volt gyilkos a nap.

2012. november 7., szerda

Fáradt vagyok. Tegnap zh, ma vizsga (ötös), utána karitászos intézménylátogatás, utána gyakhely. Halloween "diszkót" csináltunk, volt beöltözés meg boszorkány-szépségverseny meg minden. Mondjuk úgy, eddig sosem táncoltam még cowboykalapban mulatós zenére egy középsúlyos Zorróval, de élményszámba ment. Nem tudok most sem mást mondani, csak azt, hogy tündérek a gyerekek, megatöbbi. Ja de, tudok. Ma először volt, hogy valakit nem tudtam kezelni. Annyi volt, hogy a kisfiú folyamatosan fogdozta a kezem-arcom és bámult a szemembe. Képzeld el, hogy papírból kislibát vágsz, és egy kéz monoton az arcodban van... De nem volt gáz, amikor határozottan megkértük, leült.
Holnap meg megyek önkénteskedni a karitásszal Jázminostul, mert elkéretett a suliból, utána megyek nyomdázni (meló). Fáradt vagyok. És nem, nem merül fel bennem, hogy tán aludni kéne fél tizenkettőkor.