2011. október 24., hétfő

Nyilván még egyszer iderohant lerakni pár cuccot, körbecsókolt mindenkit újra, aztán befenyített, hogy ne merjek megint bőgni, mert visszafordul.
Nyilván idén is kitört egy vulkán.
Nővérem holnap hajnalban indul vissza, már elbúcsúzott.

2011. október 22., szombat

Hadi tudósításunk következik.
Két ellenséges katona tegnap délután megszállta a szobát, úgynevezett Jasmine és Kinga. Az én ruháimat vették fel, gondolom, álcázási célból. A pszichikai hadviselés éjjel kezdődött, mikor is feküdtek a szoba közepén a halom ágyneműn, amiben őket kívántam elszállásolni. Az egyik vonyított, hogy ő egy teknősbéka, a másik pedig artikulálatlan hangokat hallatott, illetve sürgetett, hogy ágyazzak már. Ezt követte egy egyórás vallatás, mely erős csapást mért rám. A legfőbb kérdésük az volt, hogy "de Gaaaaangeeesz, miéééért?". A támadás kifulladt, az ellenség katonái lecsendesültek. Reggel folytatódott a háború. A hangjukra és a párnájukra ébredtem. Mint kiderült, ez szolgáltatta a haditervük alapját. Utána élelmet követeltek. Bevették magukat az ágyamba, és most Tom és Jerryt néznek.

2011. október 12., szerda

Tegnap a nővérem hazajött, az anyukám meg 55 éves lett.

2011. október 10., hétfő

"Jól áll még a gitár, de már csak lazán markolom,
És tud még örömet szerezni, ha jól behangolom,
És egyre jobban hatnak rám az érzelmes dalok,
Nincs miért szégyenkeznem - nyugger vagyok."
Amikor a hangjáról beugranak azok a két-három évvel ezelőtti nagy rajongások, meg nagy érzelmek, meg nagy változások, akkor csak hálás tudok lenni Bródynak.
Tehát így lett Kinga szép lassan 18:

És akkor még három örömhír a napra: 1. túléltem a Pilinszky-előadást, 2. megvan Bródy új lemeze, 3. a bedöglött helyett kaptam egy új tévét.

2011. október 9., vasárnap

Kinga felnőtt lett, ennek örömére buliztunk egy nagyon jót. Kinga szerelmes lett az ajándék könyvébe, az anyukája sütött neki meztelen Barbies tortát, az én anyukám fogrohasztó tortát, pogóztunk törökülésben, meg ilyenek. Aztán amikor már másfél órája 18 volt, akkor elmentünk cigit venni, és ugyan nem kérték el a személyijét, ő megmutatta. Szóval, Kinga, nagyon boldogot.

2011. október 2., vasárnap

Igazából nem dicsekedni akarok, de nekem van a világon a legjobb osztályom. Ádámnak ugyan felrepedt a feje, de csak vele kellett a balesetire menni, ami nem is olyan rossz arány. Buliztunk, a szamarak is velünk együtt, közelharcot vívtunk a piákért Adri nénivel, kicsit bébiszitterkedtünk, kutyáztunk, macskáztunk, akartak malacot lopni, de aztán lefingta őket a nagy disznó, lovaztunk, főztünk, mosogattunk, meg ilyenek.