Brigi barátja, Dani is nálunk melózik a héten. Dani vicces fiú. Dani úgy gondolta, jó poén lesz Brigivel és velem elhitetnie, hogy beleöntötte a nyers selejtet az égetett selejtes zsákba. Dani nagyon nevetett, amikor kétségbe esve üvöltöttünk vele. Dani még sosem válogatott ki a kicsi kezével két kilónyi nyers törmeléket a fél tonna égetett törmelékből, valószínűleg ezért nem érezte át a dolog súlyát.

Ma két sokat mondó reakciót kaptam az arcomra. Misi bácsitól: jaaaaj, de nagyon beteg vagy, te leány! Kinga nagynénjétől: Gangesz, nagyon piros az orrod. De tényleg nagyon piros az orrod!

Hát igen, a féktelen mulatozás megtette a hatását, úgy megfáztam, ahogy már régen nem sikerült.
Délután hatig egész emberien voltam. Nem tudom, ez összefügg-e azzal, hogy Misi bácsi akkor ment el, és addig tartotta bennem a lelket, de arra tippelek, hogy igen. Aztán már fájt levegőt venni, fájt beszélni, és fáztam, de cseszettül. Végül is megtaláltam a pozitívumot abban, hogy Misi bácsi lelépett: kisajátíthattam a melós kabátját, ami azért kicsit segített, meg Józsi bácsi próbálkozását is értékeltem (felcseszett minden fűtést és lebaszta Zsoltit, hogy ha már muszáj nálunk kevernie a targoncával, akkor legalább az ajtót ne hagyja felhúzva).

Este Julival Apostol koncertre megyünk. Egy ember volt, akinek ezt elmeséltem, tudta, mi az az Apostol, és mégsem röhögött ki. Szerintem akkor is menő.

Az olyan éjszakákat is szeretem, amikor szó szerint minden elromlik, nem tartunk szünetet, mert nincs rá idő, négyen felváltva káromkodunk üvöltve, időnként sírni van kedvünk, néha odamegyünk a másikhoz, hogy a vállára hajtott fejjel nyüszítsünk, de mindezek ellenére húsz percenként kitör egy kollektív röhögőroham.

Szeretem az olyan éjszakákat, amikor ketten ülünk sokáig az ebédlőben, és két vicces-kedves történet között életünk mélypontjairól beszélgetünk félszavakkal, nagyokat hallgatva.

Tegnap éjjel megemlítettük mindennek és mindenkinek a jó édes anyját, főleg a két gépemét, az új porét meg az Öregét. Tegnap éjjel baromira kellett kapkodnom. Ma reggel lázadtunk, 5.40 helyett 5.35-kor leálltunk. Ma reggel Gábor bával minden jót kívántunk egymásnak, mert most találkoztunk utoljára. Ma reggel Misi bácsival mindketten elfelejtettük feltenni az abszolút felesleges kérdések egyikét (lejössz velem? vagy pedig nem baj, ha lemegyek magával?), mert már kurvára egyértelmű, hogy lemegyek és hogy nem baj. Ma reggel álltunk összeborulva a távolsági busz megállójában, és azt vihogtam a fülébe, hogy Isten éltesse sokáig.

Gábor bá képes volt megtalálni a hasonlóságot egy nyíló rózsa és egy háromkilós kerámiatégla között.

Ma majdnem beleittam az gépolajba, majd rá tíz percre bekentem a gépet kapucsínóval. Említettem már, hogy nem szeretek délelőttözni?

Akkor lehet mondani, hogy két ember összeszokott, amikor már ugyanazokat a nem létező szavakat használják.

Két szocmunka hallgató leány vizsgára várakozva népdalok éneklésével és tánccal üti el az időt. Hej, Dunáról fúj a szél, szegény embert mindig ér - dalolják. Várj, - kiált föl az egyik - a szegény helyett nem depriváltat kéne mondani?

Nálam nagyobb mázlistát nem hordott még a hátán a Föld. Négyes. Négyes. Négyes.

Két óra múlva nagy valószínűséggel túl leszek az eddigi legnagyobb vizsgakudarcomon.

Gábor bá is elmegy a cégtől. Hirtelen csak kurvaéletezni tudtam, meg valami olyat is morogtam Misi bácsinak, hogy jó, én soha többet senkit nem fogok megkedvelni ebben a kiba gyárban, mert úgyis csak azt érem el vele, hogy hiányozni fog, amikor elmegy, mert hát nyilván elmegy. (Mivel nála ezzel a nem-kedvelem-meg dologgal már elkéstem, megfenyegettem, hogy ha lelép, nagyon fogok vergődni, és addig nyaggattam, míg azt nem mondta, hogy nem tervez ilyen lépéseket.)

Minél nagyobb lapka jön a gépről, annál könnyebb odacsípnem az ujjam, amikor benyúlkálok oda, ahova nem kéne. Ma átálltunk nagyobb lapkára. Misi bácsi ismer. Amikor rövid nyüszítés után felszisszentem, hogy a zissstenbasznámeg a vastag lapkát, akkor különösebb odanézés nélkül megkérdezte, megmaradt-e minden körmöm illetve ujjpercem, majd az igenlő válasz után kiröhögött.

Tegnap éjjel a Jázitól három éve kapott, azóta hatszor összekötözött, egyszer összepillanatragasztózott karkötő egyik damilszála végleg feladta. A teljes megsemmisülést megelőzendő Misi bácsi levágta rólam szikével, elcsomagoltuk tokpapírba, ma újrafűztem és most szinte tökéletes. Megjegyzés: 10 hónap alatt ijesztően sok kerámiapor halmozódott fel az apró gyöngyöcskék belsejében.

Az este számokban: két ember borult a nyakamba. Két embernek borultam a nyakába. Egynek mondtam, hogy baszottul hiányzott. Végre újra dolgozunk!

Boldog új évet mindenkinek!
Ilyenkor szoktam összefoglalót írni, hosszú lesz, előre szólok. 2013 egyszerre volt a legszarabb és a legjobb évem. Ha a lényeget kell kiemelnem, akkor annyi történt, hogy valamennyire felnőtt lettem és szereztem új barátokat.
Januárban túléltem életem első vizsgaidőszakát, és meglepően jól sikerült. Ezzel párhuzamosan megkaptam másfél hónapra egy üres lakást egy kutyával, hogy vigyázzak rájuk. Februárban elérkezett a régóta várt LGT koncert, ahol mondjuk egyáltalán nem voltam felnőtt, sokkal inkább vinnyogó kamaszlány. Márciusban elkezdtem normálisan dolgozni, van egy hely, amire mondhatom, hogy a munkahelyem, és amit néha a béke szigeteként emlegettem, de erről majd később. Áprilisban egyre jobban hasonlítottam arra, aki mindig lenni szerettem volna, azt hiszem, most többé-kevésbé az vagyok. Májusban Jázi elhúzott Angliába. Júniusban történtek dolgok, amik miatt nehéz volt mosolyogni. Júliusban két hetet Passauban voltunk, ahol ugyan intenzíven rettegtünk pár napot, de aztán okosan, ügyesen megoldottunk mindent. (Most eszembe jutott, hogy beadandót erről még mindig nem írtam, bassza meg.) Augusztusban ismét LGT koncert következett. Szeptembertől iskola. Ez a félév az érdeklődés és tanulás szempontjából mélypont volt, nem láttam értelmét bármit is csinálni. Arra viszont kellett, hogy a fősulis pajtikból barátok legyenek, meg arra is, hogy megtudjam, mennyit bírok minimális alvással. Minden esetre az iskola kicsit zárójelbe került.
És akkor az év legnagyobb változása: a gyár. Nem véletlenül akarom a lehető legtöbb időt ott tölteni úgy május óta, hanem azért, mert van Rami meg Adri, volt Laci bá, és van Misi bácsi (aki nyáron rám nézett, és tudta, hogy baj van; aki amikor sírtam, akkor mindig nagyon gyorsan "véletlen" talált valami bütykölni valót a gépemen, hogy egyrészt mellettem legyen, másrészt arra figyeljek, harmadrészt megkérhessen, hogy segítsek akármit, és hasznosnak érezzem magam; aki hat órákat állt mellettem, hogy meséljen nekem; aki mellett én is hat órákat állok, hogy meséljen nekem; aki megbízott bennem és akinek köszönhetem, hogy a főnököm is megbízik bennem).
A szilvesztert Jázmin nagyon találóan összefoglalta, így én nem írom le újra: miteszel-idénmégegyünkvirslit-teáááát-koccintsunk-csináljálfonatot-majdszólok-develedmivan-kreppeldbeahajam-menőovis-fogdbeapofád-aludjálmár-keljélmárfel-kvaébresztő-miezabüdösmüanyag-induljunk-csináljunkképet-demértmindengombán-bujtor-avíznélhidegvan-alternatívpetárda-vegyélmég-majdpéntek.