A hetem legjobb két órája volt, amikor az áramszünet miatt a kemence mögött ültünk a vak sötétben.

Nekem nem kell, hogy
enyém legyen: legyen - és
kapjak belőle.
(Fodor Ákos)

Egy éjszaka, amikor ég a szemem és a hálámat csak azzal tudom kifejezni, hogy mosolygós gombát rajzolok pillangókkal meg virágokkal.

Nyuszifül, őszül a borostád! (Ötven körüli férfiakkal dolgozni mókás.)

Gondosan megtervezem a mondatot, szóról-szóra, hogy aztán nyuszi legyek elmondani.

Erről a dalról soha nem fog más eszembe jutni, mint a múlt karácsony. A mézeskalács, az elbaszott hógömb, a narancssárga kapucnis pulóver, a nővérem lakása, a szalvétafecnik technokolban ázva, meg az a három fülbe súgott szó.

- .... mert a tüske teteje alacsonyabban van a szerszámnál, és ahogy lesajtol, a por felmegy a furatba, aztán a végén visszafolyik.
- Nem értem.
- Majd megérted.
- Ha nagy leszek?
- Igen. Vagy ha elmagyarázom.

Mennyi mindenről jó lenne írni ide.

Piros labda az ég alján. Lestük reggel, hogy hogy lehet ilyen hiteles a kikelet.

Szemráncok, érzelmek és csokoládé.

Sok locsolót, Mucikám, én elmentem a gecibe.

Mennyi mindent árul el az rólam, hogy a kezembe adnak egy Avon katalógust, én meg három percen belül összebaszom gépzsírral?