Ma - köszönhetően egy véletlennek - megtudtuk, hogy már az első javító viszgáért is kell fizetni. Következik ebből az, hogy a csoport 90%-a fizethet utólag, mint a katonatiszt, meg az is, hogy nem megyek szocioból javítani. 
Örömmel jelentem, hogy vége életem első vizsgaidőszakának. Egy négyesem lett és tizenhárom ötösöm. (Egyik ötös még nem száz százalék (a szocmunka), de ha potyára írtam ma neki négy oldalt és nem adja meg, akkor nagyon ideges leszek.)

Tegnap éjjel Ma hajnali kettőkor, amikor az utolsó kávémat kevergettem a konyhában, akkor az futott végig az agyamon, hogy ez jó. Jó főiskolásnak lenni, jó azt tanulni, ami azt hiszem, nekem való. Aztán reggel hatkor az üvöltö telefonnal a kezemben megállapítottam, hogy hajnali kettőkor hajlamos vagyok szentimentális picsának lenni és fáj az agyam és aludni akarok és menjen a kispöcsöm vizsgázni. De amúgy tényleg jó.
Négyes lett a szocio, amikor ezt közölte a bácsi, kijött a számon az a mondat, hogyesetleg szabad jönnöm javítani? Ez így utólag nem tűnik minden idők legjobb ötletének, de már felvettem neptunon, szombaton replay. Pénteken társtöri meg szocmunka javító, mert abból sem jó a négyes.
Ferra lesántult, kényszerpihenőn van (nem futkozhat, nem doboghat, nem csaphat pofán senkit).

A jó édes bürokratikus-redisztributív anyukáját a szociológiának. Ezt érzi most az első éves szocmunkások társadalmi kiscsoportja.

Volt tegnap nálam apu, éjjel meg jöttek Kingáék. Aztán hajnali egykor jött a szomszéd néni is, hogy hangosak vagyunk. Jó, tényleg ment a tévé meg beszélgettünk is. Bocsánatot kértem, tévét kinyomtam. Reggel is találkoztam vele, akkor is bocsánatot kértem, erre fel ő elmesélte fél életét. Igazából aranyos a néni, meg sajnálom is, mert egyedül van. Szoknom kell még a társasház szabályait, ettől függetlenül ma Jázi fog jönni, de majd rakok a szánkra hangtompítót meg majd sütök sütit a néninek vagy nem tudom.

Megvan a jog is, ötös. Olyan tételt kaptam, amiről nem is tudtam, hogy van, de szerencsére a bérlet/haszonbérlet volt, ami elég hétköznapi ahhoz, hogy meggyőzően, szakmainak tűnve tudjak róla pofázni. 
Eddig egyedül a szocmunka alapjaiból van négyesem, de akkor is ki fogom javítani, ha a tanárnéni kurvára unja már. 
Jövő héten még egy szociológia meg egy társadalomtöri és vége.

"A korlátozottan cselekvőképes személy törvényes képviselőjének közreműködése nélkül is ehet olyan személyes jellegű jognyilatkozatot,..."
Milyen viccesek tudnak lenni ezek a nyomdahibák így éjfél táján.

Bementem ma beíratni a pszicho ötöst, ha már ott voltam, megvártam mindenkit, aki vizsgázott. Arra jöttem meg, hogy Ferra egy kartondobozt és tartalmát cafatokra szedett, szerencsére semmi fontos nem volt benne. Aztán játszottunk és az édes kis boxeres mozgáskultúrájával úgy arcon baszott jobb manccsal, hogy most egy meglepően egyenes csík van a képemen az orromon át a számig. Megszereltem az internetet, szóval legalább az működik viszonylag emberi sebességgel.
Most fogok nekiállni a 150 oldalnyi jognak, holnap vizsga, vicces lesz.

Itt vagyok már nővéremnél, a billentyűzetet is sikerült átállítanom magyarra, viszont a gép tetű lassú és ki fogom baszni.

Voltunk a gyakhelyen. Baromi jó volt, mindenki örült nekünk, emlékeztek rám és mindenki megölelgetett. Danitól kaptunk álarcot, nekünk színezte ki.

Nővérem kutyája jófej, szót fogad, én meg baromi álmos vagyok.

Képek. Az előbb írtam volna tovább is, de nővérem berohant, hogy húgom, azonnal gyertek, mert nem tudok leparkolni és az út közepén állok az autóval. Aztán elmentünk vele kávézni. Azt mondta, ha nem akarom, akkor is kapok egy kabátot, de viszonylag jól megúsztam a vásárlást: az első boltban az első polcról levett első kabát szimpatikus volt mindhármunknak és most van olyan kabátom, amiben olyan vagyok, mint egy lány. Aztán Jázi haza, mi Szilvához. Ja, mert azt még nem is mondtam, hogy ő most visszarepül Kanadába hat hétre, addig én odaköltözöm az itthoni lakásába, mert a kutya itt marad velem. 
Holnapután megyek vissza a gyakhelyre a caritasos Zitával meg Jázival, várom már, akarom látni újra a kölyköket, remélem, ők is engem.

Leesett 20 centi hó. Reggel Jázival felkeltünk. Felvettem apukám 44-es acélbetétes melós bakancsát (mert az én csizmáim cafatokban) meg anyukám régi nagykabátját (mert az enyémnek kitéptem a cipzárját). Álltunk fél órát a buszmegállóban, bementünk a suliba, hogy aztán ott a csoporttársam gondjaira kelljen bíznom az indexem, mert tanár az sehol nem volt. Utána a bakancson felbuzdulva bementünk a kínaiba, hogy akkor veszek egy csizmát, sikerült is, mert egy hős vagyok. A kínai mellett van egy Spar, vettünk jégkrémet, amit a buszmegállóban, a hóban térig állva elfogyasztottunk. Aztán amikor a busz a vasútnál járt, felsóhajtottam, milyen szép lehet ilyenkor a gőzmozdony. Leszálltunk. Elmentünk a gőzmozdonyig. Jázi felmászott rá. Fényképezkedtünk. Közben vihogtunk, sokat.

És igen, ötös a filo. Négyest akart adni, de megkértem szépen, hadd szenvedjek még egy kicsit. Megengedte. Megadta. Hah.

"Ha valahol nincs ott az atom, az nem azt jelenti, hogy nem létezik, hanem azt, hogy nincs ott az atom."
 Baj-e az, ha most kedvem volna felgyújtani a filozófia jegyzetet? Viccelek, igazából jót nevettem. Remélem, a tanár úr értékeli majd, hogy humorosan állok a dolgokhoz. (Nem fogja.)

Mi lenne, ha úgy tanulnék, ahogy a normális emberek. Mondjuk vizsga előtt pár napig kis adagokban. Mondjuk nyugodtan. Mi lenne, ha nem halogatnék mindig mindent. Mondjuk legalább nem az utolsó utáni percig. Mi lenne, ha most nem blogolnék, hanem hajlandó lennék végre megnyitni azt a rettegett 130 oldalas word doksit, amit úgy hívnak, filozófiai antropológia jegyzet. Mi lenne, ha nem süllyednék még mélyebbre a nemakarom és a bűntudat mocsarában. Mi lenne, ha nem bíznám ennyire kicseszettül el magam. Mi lenne akkor, bassza meg.
Oké, önostorozó rovat vége, holnap levizsgázom ötösre eü.-ből, holnapután filoból, motivált vagyok, úgyis jó tételt fogok húzni - akarom mondani úgyis tudni fogok mindent, az élet szép és a lemezgyárat felhívtam, Juli azt mondta, hallgassuk ezt és igaza van, hallgassuk.

Újabb blog, ezúttal kézműveskedős.

Megvan a fejlődéslélektan, ötös, és a bácsi azt mondta, ebbe a feleletbe bele sem tud kötni, ami nála baromi nagy szó. Életemben először tanulok, bakker, és nagyon durva.

Jázi nagynénje megkért minket, csináljunk neki papírmaséból egy halat. Tegnap éjjel felszecskáztunk egy köteg újságot, egész éjjel ázott a kredenc tetején. Az mellékes, hogy nagy betűkkel írtam rá az edényre, hogy 'ne nyúlj hozzá', de anyukám reggel hatkor azzal kezdett, hogy levette, megnézte, majd egész nap próbálta feldolgozni, amit látott. Most raktunk bele tapétaragasztót, Jázi gyurmázza, formálja, büdöskurvaéletezik, fogadkozik, hogy soha többet ilyet. Én csináltam három szívecskét meg három golyócskát, ennyi elég is volt.

Kicsit fejlődtem az első feliratos karkötőm óta, de a téma ugyanaz... Tudom, hogy ez is bénácska, de akkor is örülök a fejemnek.

Tavaly januárban olyanok voltunk egy napig, mint a lányok. A felvételis jelentkezési pánikban azt se tudtuk, mit akarunk. Tavasszal hippik voltunk; ültünk a fűben vízipipával, színészeket üldöztünk autogramért. Rettegtünk az érettségitől. Közben elmúltam tizennyolc, és ezt csak három ember fogja érteni, de abonettet ettem. Villámgyorsan követte egymást szervezkedés, szerenád, bolondballagás, igazi ballagás; ezekkel együtt üvöltözős veszekedések, pattanásig feszült idegek, nem kevés sírás is jellemezte azt a pár hetet. Érettségi. Kismacskákkal, szakadó esővel, kapu felett kimászással, elalvással. Siker. Jött a bankett, az addig féltve őrzött aranyköpéses blog címét közhírré tettük. Itt volt Era egy hetet. Már csak azon kellett izgulni, felvesznek-e. Felvettek, juhú! Elkezdtem melózni. Elkezdődött az első félévem a főiskolán, a reggeli hosszú buszozásokkal, a jófej csoporttársakkal, a Sparban vett kiflikkel meg a hideg tantermekkel. Szeretem. Gyakorlaton megismertem olyan gyerekeket, akiktől baromi sokat lehet tanulni. Hannából hároméves nagylány lett. Találkoztam Presserrel, nyilvánvaló, hogy ez volt az év eseménye. Azt hiszem, jó év volt.
Nem szoktam fogadkozni újévkor, de most írtam magamnak egy tízpontos listát, hogy milyen szeretnék lenni egy év múlva. Jövő ilyenkor megmondom, hány pont teljesült. 
Boldog új évet!