Azoknak, akik nem értik, mit szeretek ebben a munkahelyben, látniuk kellett volna a mai délelőttömet (ami után lehet, hogy még kevésbé értenék...). Az elcseszett alapanyag miatt szét kellett kapnunk egyik gépemet. Amikor végeztünk, szólt az Öreg, hogy álljunk neki mind a kettőn kicserélni két alkatrészt. Szétszedtük megint. Szeretem, hogy amikor többes számban írom ezeket, az tényleg "csapatmunkát" jelent. Térdeltünk ketten a porban, és próbáltunk berakni egy három milliméteres csavart. Szécsi Pált énekeltem monoton. Lerohadt a targonca, Misi bácsi azt rugdalta a déli szünetben, én a gépem ajtaját basztam be párszor idegből. A Móci bácsi nem tud úgy elmenni kettőnk mellett, hogy ne vigyorogjon. Mi sem tudunk úgy elmenni egymás mellett, hogy ne vigyorogjunk, akkor se, ha előtte két perccel még atombombát akartunk dobni a gyárra.

Ülünk hárman a raklap körül, Misi bácsi mesél, Barbival hallgatjuk. Én az összes történetet tudom oda-vissza, néha belecsipogok, hogy melyiket mondja most el; ha nem jut eszébe egy szó, név, helyszín, rám néz, hogy mondjam már és én mondom. Később a magam suta módján elmondom neki, hogy remélem tudja, hogy senki nem mesél így, mint ő. A hogy? kérdésre az a válaszom, hogy hát... ÍGY. Mert így tényleg senki más.

Onnan tudom, hogy az univerzum nem igazságosan működik, hogy a tegnap leírtak ellenére mindketten ötöst kaptunk.

Összeülünk, mert egyedül képtelenek vagyunk tanulni, és bízunk abban, hogy ketten könnyebben fog menni. Egész idő alatt kakaós csigát eszünk, cidert iszunk, fetrengünk, zenét hallgatunk és közben azon siránkozunk, hogy tanulnunk kéne, és milyen szar nekünk. Jó, hogy Julival hasonlítunk egymásra, de ilyen esetekben ez inkább hátrány.

Egyrészről baromi szórakoztató újranézni az X-men rajzfilmet, másrészről durva, hogy így, hogy nagyjából ismerem a komplexusaimat meg megértek pár metaforát, megértettem, miért imádtam tízévesen.

Leginkább félni szeretve fogsz.

Az a másfél másodperc, amikor este a gyár kajáldájában újra megcsapott az érzés, hogy otthon vagyok. Misi bácsi leült az asztalhoz a kávéjával, én a cipőfűzőmet kötöttem, Ádám meg Chris kezet fogtak a csapnál, egy kék hátizsák volt a széken. Egy pillanatra olyan volt, mint tavalyelőtt nyáron.

Éjjel vörös volt a fogyó Hold. Mennyivel egyszerűbb és rosszabb volt minden pár éve.

Meglepően lányos hisztijeim rovat:
Szarul áll rajtam a tavaly nem kevés pénzért vásárolt fürdőruhám. [könnycsepp az arcon]
Mert fogytam. [örömtánc]
A mellemből. [hangos zokogás]

Vállak, metszőfogak, borosta.

(De)motiváló zene szombat hajnali munkába-menetelhez.

A pillanat, amikor leesik, hogy úgy reagálok azokra a helyzetekre, amikben valaki túl sok nekem, hogy beállok Misi bácsi mögé.

Ember, Akinek Szerelmes Vagyok A Metszőfogába. Ha írnék egy indiánregényt, így hívnák a főszereplőt.