Kidőlt a családom. A tegnap kezdődött azzal, hogy reggel hétkor bőgve ültem az ágyamon, mert nem tudtam beszélni illetve levegőt venni is nehezen, úgy látszik, mégse gyógyultam meg még. Bátyám felvitt az ügyeletre. Délelőtt sógornővel mentek az ügyeletre, mert ő is elkapott valamit meg még ki is ütötte magát Hanna mellett a két nap alig alvással. Ő nagynénéméknél, én itthon hánytam, mint a hülye egész délelőtt. Anyus is köhög, fáj a torka. De legalább a Szépszemű hazamehet ma, úgy néz ki.

Még emlékszem, amikor a bátyám nagyvagány volt, és nem sokkal idősebb mint én most, mindig tükörtojást sütögetett, közben dumált nekem, a négy-öt éves kiskölyöknek. Ma én sütöttem neki tükörtojást, miközben a szülői felelősségről meg arról a kikúrt tehetetlenségről beszélgettünk. Felnövünk lassan, azt hiszem. Amúgy Hanna jobban van, valószínűleg pár napot lesz bent.

A gyerekorvos négy hete minden kibaszott héten elküldte azzal a bátyámékat, hogy a Szépszemű kapja csak a lándzsás útifüvet, és bízzuk a gyerek immunrendszerére a betegség legyőzését, ő nem ad gyógyszert, nem szükséges. Legutóbb hétfőn kapták ezt meg. Ma Hannát felvették a kórházba, fel kellett szúrni mindkét fülét, kötőhártya-gyulladása van, lázas, fullad a náthától és fél órát nem bír ébren maradni, de nyilván rendesen aludni sem tud. Ingerült vagyok.

A barátságot nehéz definiálni, de talán segít tisztábban látni a barátaimat, ha ezt leírom. Az egyik eljött hozzám beteglátogatóba, aminek az lett a vége, hogy este nyolckor halakat és szamarakat raktunk ki egymás facebook falára. A másik felhívott 0 óra 16 perckor, és beleordított a telefonba, hogy ott némileg hó van, meg hogy én nem faragtam ki a zongorát, ezért ő nem tud zongorázni. A mennyit ittál? kérdésre azt a nem túl meggyőző választ kaptam, hogy semennyit, otthon fekszik.

Az aranyköpések költöztetése kész, nemsokára szép is lesz az új blog, bár nem bánnám, ha a régi hely engedne írni egy utolsó bejegyzést, hogy az ottaniaknak meg tudjam mondani, hol találnak ezután.

Csúnya dolog volna szidni itt egy másik blogszolgáltatót, és én soha nem is tennék ilyet. De azért azt nehezményezem, hogy a tudtom nélkül kibasztak egy teásköcsögöt a fejlécemre megváltoztatták a blogom kinézetét meg még bejegyzést se tudok most írni meg még bulvármocskok cikkek reklámját is megkaptam a blogra eltüntethetetlenül. Úgyhogy az aranyköpések szépenlassan áttelepszenek majd a freeblogra. Hogy klasszikust idézzek: szopjatok gombot!

Fakton a tanárnéni elkezdte felolvasni Adytól a Két kuruc beszélget-et. Csak az osztályom fogja megérteni, miért kellett fél perc technikai szünetet tartania a második sor után amiatt, hogy én felröhögtem.

Fanni belinkelte a Captain törpöt, és jött az a hatszázhúsz emlékkép a nagy halloweeni buliról. Amikor Tamásunk a fején egy tállal kezében pezsgővel pogózott a törpzenére és közben néha villantott egyet egy zseblámpával. Amikor vágtam ki Jázinak karácsonyfát az almás pitéből. Amikor Tomi szörnyálarcban táncolt drogoszenére egy sámlival. Amikor Szabi befolyt az asztal alá. Amikor Tomi jó éjszakát kívánt. Derégvolt, deszépvolt.

Frankón jót tett a hangulatomnak, hogy először Disztivel meg Mátéval majdnem ki lettünk baszva utolsó óráról hógolyózás miatt, az meg egyenesen kibaszottjó volt, amikor Mátéval a fakt előtti tizenöt percben szarrá dobáltuk egymást hóval. A csatateretAz osztálytermünket úgy hagytam ott, hogy konkrétan állt a víz a padlón, illetve kisebb hókupacok is fellelhetők voltak még.

Olyan jó, hogy kilencedikben még mindenkinek konkrét tervei voltak a jövőjéről, tudta, mi akar lenni, tudta, hol akar majd dolgozni. Még tizedikben is kitartottunk a tervek mellett, aztán jött a tizenegyedik, a faktok, a nagyobb elvárások, a reálisabban gondolkodó fejecskék. Néhány álom átalakult kicsit, néhányról lemondtunk, néhány helyett új jött. És most, tizenkettedikben, a felvételi jelentkezések leadási határideje előtt kettő héttel sokan azt se tudjuk, mit akarunk, hogyan tovább, futkosunk, mint a mérgezett egér, bújjuk a felvételi tájékoztatókat. Ez alatt az öt tizenkettedikes hónap alatt olyan metamorfózison ment át pár jövőkép, hogy öröm nézni: lett lovasoktatóból programozó, mentősből erdőmérnök, gyógytornászból tanár, pszichológusból védőnő. És nyilván nem elég, hogy saját magunkat szopatjuk a hülyeségeinkkel, szopatnak még mellé az okos bácsik/nénik is az oktatási minisztériumból a felvételi keverésekkel. 
Imádok végzős lenni, mondtam már?

Bejön, kezében orvosi torokbanyúlós pálcika, a hangja cérnavékony és rekedt, minden légvételnél szörcsög, de azért ahogy kihámozzuk a dupla kabátból futkos kutyázni. Imádom.

Túl vagyunk a "gyűrű van a Hold körül, vazeg!" jelenségen, nyilván én is kimentem bámulni meg fotózni, meg még az igét is terjesztettem, miszerint mindenki nézzen Holdat. 
Amúgy Unokahúg beteg, be kellett hozniuk az ügyeletre, aztán most családi virrasztás van. Hazaértek, hívtak, hogyan adják be a gyógyszert, most talán el tudják altatni. Áá, hát én le nem fekszem! - mondta a bátyám. Hát igen, az első komolyabb betegség meg az aggódóapuka.

Megérkezik e-mailben a 6/A egészségügyi tétel kidolgozva Dóritól.
- Megkaptam, imádlak! Köszi, drága.
- Szívesen. Egy kidolgozott irodalomtétellel jössz.
Mert a 12.-esek már csak így üzletelnek.