Szorongatom az alkoholmentes söröm, és azt kérdezgetem sírva, hogy Misibaszdmeg, milegyen. Állok egy széken, súrolom a gázcsövet, és üvöltöm a rádióval, hogy sokszor túlgondolom meg elrontom. Mászkálok a kertben, lelkesen és rettegve hadarok a telefonba.

- Azért egy kicsit szeretsz? - kérdi a lány a földön térdelve.
- Igen! - válaszolja a férfi.
- De miért?! - zokogja a lány.

A hetem margójára.

Megijedek a tükörképem piros foltos arcától. Borostamérgezés.

Nem gondolkodni azon, hogy ki szabad-e mondanom, amit akarok. Másnak ez természetes, de én sosem gondoltam volna, hogy valaha képes leszek rá, és mégis.