Kaptam egy gitárt karácsonyra. Ma Bandi behangolta nekem, meg elmagyarázta, hogy lényegében mi ez a doboz húrokkal. Két óra kemény munka eredményeként bejelenteném, hogy el tudom játszani a Részeg tengerészt.

Voltak eddig is karácsonyos pillanatok, persze, mondjuk amikor Toncsi a kezembe nyomott egy fa mécsestartót, amit ő esztergált, amikor öleltem Misi bácsit a nagygép előtt, vagy amikor mézeskalácsot sütöttem Julinak meg a fürgéseknek. De az volt a legjobb, amikor - miután két napot a nagy gyárban dolgoztam (nyilván nálunk már leállás van), és két napig töményen utáltam azt, amit csinálok - ma este 21:50-kor elordítottam magam, hogy boldog karácsonyt mindenkinek, és kijöttem abból a rohadt gyárból. Túlzás lenne azt állítani, hogy a karácsonynak örülök ennyire, mert leginkább a rántott halnak, amit holnap fog sütni anyu, meg annak, hogy most majdnem két hétig nagyon sokat fogok aludni, de ez szinte mindegy is. Boldog karácsonyt mindenkinek!

Nem fog a ragasztó, és odavész egyheti kézműveskedés, de olyan fáradt vagyok, hogy kiborulás helyett rezignáltan elkészítem a B-tervet. Van, hogy hiába tervezek el valamit, nem lesz úgy. Aztán van olyan is, hogy csak kibököm végre, amit másfél éve akarok mondani. Persze csak úgy esetlenül, hülyén, a magam módján. Vicces, amikor teremtek egy szituációt, amivel aztán nem tudok mit kezdeni. A reakció is olyan, amit vártam: esetlen és hülye. (Ő sem tud vele mit kezdeni.) De a legkedvesebb módon esetlen és a legszerethetőbben hülye. Hogy a külvilág csak a majdnem könnyesedő szemeimet látja, az ölelést meg a vigyorgást, de én érzem a tétovázást aztán a szorítást, ami felér jópár mondattal, meg hihetetlen hálát is érzek. Karácsonyi giccshangulat és boldogság.

Tegnap Laci bával álmodtam. Nem láttam több, mint egy éve, de pontosan emlékszem a hangjára, a röhögésére, a kezére, arra, ahogy ölelt, mindenre. Nem jó ez, hogy az emberek csak úgy eltűnhetnek az életemből.