Az a szeretet, amikor mogyorós csokit akarsz enni, de mégis inkább kókuszosat veszel az automatából, mert neki az a kedvence.

Hogy én figyelem a nyomótömb pozícióját a nagygépen, nehogy összetörjön, mert ő nem látja szemüveg nélkül. Hogy átvihetem vele a mintát, akkor is, ha bőven elbírná egyedül, csak hogy mehessek vele nézelődni. Hogy kapok kávét. Hogy belebeszél, hova parkoljak, és mégsem akarom megütni. Hogy összenézünk, és tudjuk, mire gondol a másik. Hogy már rég megszokta, hogy sokszor nem azért állok oda mellé, mert mondandóm van, hanem azért, hogy ott legyek mellette. Hogy iszonyat sok mindenre megtanított. Ezeken kívül még több százezer dologért vagyok hálás Misi bácsinak.

Ketten ülnek a motoron, megszólal az első.
- Zörög a sárhányó.
- Tessék?
- Zörög a sárhányó.
- Nem hallom.
- Zörög a sárhányó.
- Nem hallom, mert zörög a sárhányó!

Egyáltalán nem indokolt reggel nyolc óta ezen röhögnöm, ugye?

Mostanában több körülöttem a taknyos zsebkendő, mint a legdurvább megfázásaim idején. Fasz kivan velem.

Kéne nekem egy óra kettesben a Misivel, mert szerintem az épp aktuális érzelmi válságomról vele tudnék úgy beszélni, hogy attól jobban legyek.

Platánfa ága csüng a vén ereszre.
Beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

(Závada Péter)

Odakuporodtam Misi bácsi mellé a raklapra, és két dologban voltam biztos: hogy soha nem akarok felnőni és hogy fel kell nőnöm.

Hogy én milyen őszinte és higgadt is bírok lenni szombat hajnalban, hihetetlen. Majdnem, mint egy felnőtt.

Azt ordítottam bőgve, de a helyzeten illetve saját magamon már kínomban röhögve, hogy ne vigyorogjon, bassza meg, mert maga nem tudja... Maga kurvára nem tudja...!

Belopakodni a férfiöltözőbe egy zöld borítékkal.