Az élet szép pillanatainak egyike: álmosan és éhesen hazaérsz éjszakából, anyád pedig beállít egy vödör rántottával és két kiló palacsintával.

Órán majd írunk verset a poszttraumás stressz szindrómáról?

- Ugye tudja, hogy nagyon...?
- Tudom.

Így húszévesen csak eljutottam oda, ahova tizenöt évesen szokás: elmondom, milyen koncertre megyek ma, a felnőttek pedig csodálkozva kérdezik, hogy ez tényleg egy együttes neve?
Mindjárt Hiperkarma.

Ültem a lefóliázott árun az udvaron, és refrénszerűen azt ismételgettem a telefonba, hogy 'szar az egész'.

A negyvenakárhány éves, jól öltözött nagyfőnök nézi a karkötőimet, rámutat a Mirandától kapott, kistinik körében nagyon divatos apró gumikból állóra: Én ennél bonyolultabbat is tudok csinálni. Csak úgy mondom...

Nincs túl sok függőségem, de abból a kevésből az egyik az előbb hívott, hogy eltörte a lábát és nem igazán fogom látni pár hétig/hónapig. Basszameg, basszameg, basszameg.