Úgy alakult, hogy Adri jött ma délelőtt, Misi bácsi is délelőttös, szombat lévén Öreg és egyéb zavaró tényezők sincsenek, úgyhogy bent maradtam egy kicsit boldogítani őket. Adrinak szedtem az egyik gépét, közben Misi bácsi mondta-mondta-mondta-mondta, amit egész héten nem tudott, mert alig találkoztunk, aztán megmutatta a vadi új nagygépet, kimorogta magát, hogy mennyi minden el van már most baszva rajta, pedig még senki semmit nem is csinált vele, utána megint szedtem Adri gépét, és fostuk a szót. A buszom indulása előtt öt perccel nagyölelés (a reggel folyamán úgy negyvenedszer), vigyázzmagadra, vigyázzatöbbiekre, legyéljó, hiányoznifogsz, nemakaroksírni, énse, aztán hazajöttem.

Tegnap éjjel minden a fején állt, semmi nem működött, ami meg igen, az szarul, szóval úgy három óra körül Laci bá elég elnyűtten pucolgatta a téglákat. Kész lettem a rajzommal, odaálltam elé és nagy mosollyal átnyújtottam neki (óvodás kislány). Ő nevetett, megmutatta mindenkinek, aztán mágnessel kirakta a gépre, műszakváltás előtt pedig leszedte, és gondosan elrakta a szerszámos kocsijába (büszke apa).

Jó ez a lassan négy éves kor. Ha bármi logikával ellentéteset mond a Szépszemű, és én visszakérdezek, hogy úgy mégis hogyan lehet ez, akkor titokzatos arccal ennyit mond: ez varázslat!

Laci bá megkérdezte egy óra körül, hogy mit csinálnék, ha varázserőm lenne. Elkezdtem gondolkodni, hogy világbéke meg megértés meg boldogság. Mielőtt válaszoltam volna, megkérdeztem, ő mit csinálna. Nos, ha Laci bácsinak varázsereje lenne, akkor egy perc alatt megpucolna 1100 kerámiatéglát, aztán nyolc órán keresztül teleportálgatna.

Ja, azt el is felejtettem, hogy új fajjal bővült az állatkert. Van egy denevérünk - mondta Laci bá rezzenéstelen arccal hajnali négykor, mire Emese kiborult én meg elkezdtem könyörögni, hogy fogja meg valahogy, hogy megnézhessem.

Éjszaka sikeresen lebuktattam magunkat Laci bánál, hogy tudom állítani a gépeket, és bár féltem tőle, nem szedett darabokra, meg arra is rájöttünk, hogy a csarnok kurvára beázik és az annyira nem vicces.

Korán érkeztem a melóhelyre, hogy tudjak adrizni egy kicsit. Műszakváltás, Józsi bá már rég kint, a délutánosok tódulnak ki, én megyek velük a faliújságig beosztást nézni, Laci bá jön be, felsóhajt:
- De jó nektek.
- Jó ám. Az Évinek nem jó, ő marad éjszakára.
- Na, akkor viszont legalább nekem jó. 

Adri a suli mellett nem nagyon fog tudni jönni melózni, csütörtök lesz az utolsó napja. Oh istenkém, szörnyű belegondolnom, hogy se téged, se Laci bácsit, se Misi bácsit nem látom egy ideig - írja facebookon. Huhú, milyen bőgés lesz itt négy nap múlva...

Éjjel megtanultam pár dolgot (nyálas-csöpögős bejegyzés fog következni, nyugodtan átugorható). Laci bától azt, hogy jólesik, ha nem akarnak elveszíteni. Az is, ha hiányolják a mosolygásom. Hogy öleléssel mindent el lehet magyarázni. Hogy úgy is lehet őszintén mosolyogni, hogy ömlik a szemedből a könny. Misi bácsitól azt, hogy hihetetlen sok erőt tud adni két mondat. Magamtól azt, hogy pár hónap alatt baromira meg lehet szeretni embereket.

Komolyan kezd aggasztani, hogy lényegében felébredek arra, hogy elalszom. Mindegy, a lényeg, hogy elég kaotikus volt a tegnapi alvásom. Akkor adtam fel, amikor felhívott Nikola, hogy megkérdezze, mit szeretnék és hogy nyöszörögjön a telefonba, hogy baromi nehéz beosztást írni úgy, hogy az a lehető legtöbb embernek jó legyen, és majd visszahív mindjárt. Az éjszaka apró agyfasszal kezdődött, mert kiderült, hogy bent lesz valaki, aki jobb lett volna, ha nincs, mert akkor lehetett volna hosszabb szüneteket tartani; meg mert Laci bá állítása szerint az Öreg belekötött valamibe, amibe kurvára nem kellett volna; meg mert felreppent egy információfoszlány, hogy mennyi lesz az új gépen a norma, és annyi még soha a büdös életben nem jött le róla, nem is fog. Lassan lehiggadtam. Amikor a kezemben apró darabokra hullott egy kerámiatok, akkor baromira röhögtem öt percig, pedig egyáltalán nem volt vicces. Akkor állt helyre a világ, amikor húsz percet pofáztunk különböző mosógépekről Misi bácsival meg Ramival. Aztán reggel megvártam Misi bácsit, hogy mit mondott az Öreg. Azt mondta, úgy látja, az új gépről sosem fog annyi lejönni. Jól látja. Meg azt is mondta, hogy nem lesz holnap éjszakás műszak. Az anyja picsáját. És ami ebben a legszebb, hogy ezért Nikola is fel fog hívni, mert nem tudja, hogy tudom. Amennyire ismerem, délelőtt tízkor fog felhívni.

Az LGT koncert kezdete után tíz perccel a szimpatikus félőrült hölggyel összekapaszkodva üvöltöttük bele a bunkón előretolakodó bácsi és az őt bunkón félretoló bácsi arcába, hogy ugye szeretnél győzni itt, és szeretnéd azt, hogy szeressenek? Szép a szeretet, hát úgy szeress, mint én. Csak érzéssel tömd ki a kesztyűdet! Azt már csak a hölgy sikította, hogy gyerünk, boksz!, én nem mertem, hátha komolyan veszik. Amúgy a koncert állati jó volt természetesen, és bár hátul álltam, és nem láttam jól, de akkor is mindent vitt.

Hajnali négykor felébredtem, mert azt álmodtam, hogy. (Kilenc kupica pálinka, ölelés.) Fél ötkor felébredtem, mert megtapiztam a nyakláncom, és nem volt rajta a medál, szóval azonnal neki kellett állnom megkeresni majd visszaszerelni. Öt óra után felébredtem, mert pisilnem kellett. Hat óra előtt felébredtem, mert azt álmodtam, hogy. (Facsavarok, bizalom.) Rá tíz percre felébredtem, mert azt álmodtam, hogy. (Lábak.) Hét óra előtt felébredtem, mert összeverekedett a két kutya. Nyolc órakor felébredtem, mert a sógornő kijött a konyhába. Fél kilenckor felébredtem, mert a kutya sírt anyus után. Háromnegyed kilenckor felébredtem, mert Hanna sikítva hisztizett, ugyanis hatalmas tragédia történt: nem találták a napszemüvegét, és így a szemébe fog sütni a nap. És ekkor merült fel bennem először a kérdés, hogy mi a picsáért próbálkozom, ideje volna feladni ezt az alvás dolgot.

A hétre vége a melónak, most koncentráljunk arra, ami igazán fontos, mégis elég kevés figyelmet kapott eddig: HOLNAP LGT!

Amit akkor hajnalban nem, azt most kamatostul rázúdítottam szegény Misi bácsira.

Jázi küldött nekem ajándékot a messzeségből. Az anyukája adta oda, bementem misére, hogy találkozzunk. Először abszurd volt, hogy én önszántamból ülök egy misén. Aztán a pap arról pofázott egy órán keresztül, hogy akit szeret az ember, azzal akar lenni. És néztem a narancssárga karkötőt a kezemen, és majdnem bőgtem bassza meg, hogy igen, azzal akarok lenni, csak nem tudok, mert van köztünk kétezer kilométer. Aztán hazajöttem, és elolvastam a képeslapot, és akkor már nem majdnem bőgtem. De legalább holnap jön Jázi öccse kutyázni.

Egész hétre kiírt az Öreg az új gépre, fuck yeah, király vagyok, Misi bácsi meg büszke. Mondjuk meg kell tanulnom anélkül benyúlkálni, hogy mindennek nekiverném magam, mert minden túlzás nélkül mondhatom, hogy vállig gépzsíros voltam műszak végére, plusz a pólóm, plusz a nadrágom, plusz a homlokom, és az előbb a combom belső felén is találtam egy fekete foltot, amire még nincs magyarázatom.

Ilyen mocskosan és fáradtan még sosem jöttem haza a gyárból, de ilyen boldogan se. Az volt, hogy délelőtt bedöglött a gép, amire ki voltam írva, és az Öreg mondta, hogy menjek haza. Baromira nem akartam hazajönni, úgyhogy beálltam szomorúan Misi bácsi mellé bámulni ki az udvarra. Egyszer csak otthagyott. Visszajött, vigyorgott. Gyere, leány, a tíztonnáson leszel. Mint kiderült, meggyőzte az Öreget, hogy engedje, hogy azon a gépen legyek, amin még nem volt diák, mert félt ránk bízni, mert kettőt kell szedni, és gyors is, és tapad is, meg amúgy se nekünk való az. Nem tudom, hogy csinálta, csak azt tudom, hogy a nyakába ugrottam és nagyon megölelgettem, rögtön utána elkezdtem félni, hogy akkor most hogy is lesz ez, de végül is túléltem, és nem is csináltam rosszul, és baromira tudok örülni a fejemnek. (Igen, én is érzem, hogy gáz, hogy momentán ez a legnagyobb sikerélményem, de nem zavar.)

Szeretem a fura fülbevalókat. Az egyik fülemben egy facsavar van épp, a másikban egy 3-as kerámialapka.

Na jól van, jó csapat lesz ma - mondta Misi bácsi, amikor meglátott engem meg Brigit a buszon. Éviiiii! Éviéviéviii, végre egy műszakban leszünk?! - sikította Adri, amikor beért az öltözőbe, aztán a nyakamba ugrott. Szóval viszonylag jól indult a délutánom.

Jó dolog, hogy a google az évfordulókon meg mit tudom én mikor kirak ilyen kedves logókat, amikre az ember késztetést érez, hogy rákattintson. Az már az egyéni problémám, hogy fél órája tüzépet keresni ültem ide, ehhez képest fél órát intenzíven olvastam Schrödinger macskájáról, és most még frusztrál is, hogy buta vagyok és nem teljesen értem a lényeget. Ja, hogy tüzép. Keresem, anyus, mindjárt megvan.

Március óta összesen nem kevertünk annyit a beosztásommal mint az elmúlt héten, szóval amikor ma megláttam Nikola nevét a telefonom kijelzőjén, akkor nagyon hamar nagyon ideges lettem, hogy már megint mi a fasz van, és akkor sem lettem nyugodtabb, amikor úgy kezdte, hogy szia Évi, légyszi, ne borulj ki. De aztán nem borultam ki, mert nem kell vasárnap (Komáromból hazaérés után pár órával) hajnalban kelnem és még a jövő hetem is jó lesz.

Az mondjuk jó és némi vigaszt nyújt, hogy az legalább itt van, aki odakommenteli az érzelmes dolgok alá, hogy szőrös segglyuk. Kinga, természetesen.

Jázi megkapta a passaui szuvenírt, meg Hanna rajzát és írt facebookon. "Feldobtátok a napomat/hetemet/hónapomat, azt remélem tudod..." Rossz, hogy a másik hosszú hajú félőrült hippi, akinek ugyanolyan az álla, mint nekem, aki hisztizik, hogy degangeszmiééééééééért?, aki vízibiciklizik az ágyamon, akinek indiánfonatot kell csinálnom meg virág alakú parizert sütnöm ilyen rohadt messze van ilyen rohadt sokáig.

Vicces kívülről, amit eddig én csak résztvevőként, belülről láttam, hogy az éjszakások fél hatkor állnak ugrásra készen, és meredten bámulnak ki az ablakon. Amúgy két dolog kárpótolt a koránkelésért. Az első, hogy Laci bácsi egyből rám zúdította az összes munkahelyi pletykát, ami csúnya dolog, viszont érdekes. A második Misi bácsi döbbent-örülős feje, amikor ásítozva vánszorgott a folyosón, és arra nyitotta ki a szemét, hogy vigyorgok bele az arcába, és csak annyit kérdezett, hogy ugye te most jössz, nem mész?

Dolgozni akarok menni, dolgozni akarok menni, dolgozni akarok menni, dolgozni akarok menni, dolgozni akarok menni, ohmmmmm.

Letettem arról, hogy a nyár végéig lesz olyan, hogy kialszom magam. Ma nem kellett korán kelnem, nem ugatott a kutya, Hanna sem sikonyált, a telefon se csörgött, melegem se volt, Bocica se ült rá a könyékhajlati verőeremre ezzel megszüntetve az alkaromban a vérkeringést, nem is álmodtam faszságokat, ma épp az volt a gond, hogy fél hétkor pisilnem kellett. A visszaalvás meg esélytelen, mert mire visszaestem az ágyra, addigra már minimum kettő fennállt a fenti zavaró tényezőkből.

Az egy dolog, hogy mindig Misi bácsi műszakjában akarok lenni, de délelőttözni nem vagyok hajlandó, mert akkor kevesebb pénzért még az Öreget is el kell viselni. Na most az új lány a Fürgénél elrendezte, hogy délelőtt kelljen mennem ráadásul még kevesebbet is, mint terveztem. De legalább Misi bácsival leszek. Legyünk pozitívak, az élet szép. A fizetésem már kevésbé lesz az.