Azon gondolkoztam, amikor potyára bejártam fél várost két ajándék miatt, amiknek péntekig kell lenniük, hogy nem is baj, hogy soha semmi nem megy elsőre, mert így jobban értékeljük, amikor végre elkészül az utolsó pillanatban, meg mennyivel bulisabb. Aztán eszembe jutott az is, hogy ez így érettségi előtt egy héttel merész kijelentés.

Valaki mondja meg, milyen az élet, valaki mondja meg, miért ilyen...

Csak betöltöttem én is a tizennyolcat, szombaton megünnepeltük, ez alkalomból kaptam meg Ottót, meg kaptam narancssárga batár nagy plüsshalat, fülbevalókat, meg az őrültektől pólót, meg piát, meg ilyenek. Ma meg reggel hatkor anyukám szedett nekem egy csokornyi virágot, azzal ébresztett, a suliban meg minden második szembe jövő ember megölelgetett, felírtak a táblára is, facebookon is izzottak az értesítések, mer' ilyen ez a modern világ. Köszönök mindenkinek mindent.

Elbúcsúztam szépen a régi számítógéptől, Lajostól, akitől még így utoljára háromszor kaptam agyfaszt, a legutolsó húzása az volt, hogy kijjebb húztam a polcon, hogy belássak mögé, és az oldala leesett majd barátságosan pofánvágott.
Itt van helyette az új, csillog-villog, gyors, nem fagy le, és ez nekem mind akkora szó, hogy most mást nem is mondok róla. Azt hiszem, a neve Ottó lesz, de ebbe még Kinga beleszólhat.

Ma kezdtem egy vérvétellel, aztán pont beértem a suliba matek próbaérettségit írni, kétórásat, hogy átérezzük már most a kínt. Ez olyan sikeresen leszívta mindannyiunk agyát, hogy irodalomról többször majdnem kivágott minket a tanárbácsi, például azért, mert Kinga üvöltözött, hogy ÖRVÉNY, én papírt ettem illetve lényegében nyalogattam Jázmin fülét, Tomi és Fanni pedig háborúzott egy vállfa kampóját használva fegyvernek. 
Holnap meg az A8-ban leszünk, a bontott falú Kánaánban, a Senki földjén, az alvilág leghátsó bugyrában. Még így utoljára a fejére állítunk mindent, hogy lássák, mi az, hogy 12.E!

Épp két német csávóval beszélgetek, az egyikkel a rockzenéről, a másikkal Dosztojevszkijről. Szerintem ezt vegyük úgy, hogy tanultam a holnapi németórára...

Tegnap volt Tankcsapda koncert, ma három és fél óra alvással léteztem a suliban, azt hiszem, nem vagyok elég edzett ehhez.
Az osztály amúgy nyilván már a szerenád meg bolondballagás lázában ég, vagy nem ég, vagy faszsetudja, mi van már. Mindenesetre a szerenádzenék már megvannak, a bolondballagásról is van már néhány halvány elképzelésünk. Ahogy magunkat ismerem, megint két nappal előtte fogunk rendesen ráfeküdni, és rohadt jó lesz.

Ma is kimentünk a természet lágy ölére rongálni a tüdőnket, jó volt nagyon. Itt vannak aképek, mert Kinga már beszólt.

Belegondolt-e már más is abba, bazmeg, hogy egy hónap, és érettségi? Az egy dolog, hogy a matek kettesért két hónapja imádkozom, meg nyilván parázok úgy minden mástól is, de ami szerintem fontosabb, hogy kinőjük ezt a kurva iskolát, amit hol szidtunk, hol szerettünk, és felnőttek leszünk. Nem kamasz kislányok meg kölykök, hanem felnőttek bazmeg. Nem akarom.