Misi bácsi hat órán keresztül állt mellettem és mesélte a régi kalandjait; hogy hogy nem baszták meg gyorshajtásért, hogy milyen helyeken járt a meló miatt, hogy milyen kalandjai voltak. Én meg hallgattam tátott szájjal meg két copffal, időnként vinnyogva röhögtem, időnként meregettem a szemem. Lényegesen elviselhetőbb így a műszak. Jövő héten külön leszünk, nem is tudom, mi lesz velem.

Vajon milyen késztetés vezérli azt az embert, aki beírt egész hétre éjszakára, arra, hogy felhívjon délelőtt tizenegykor? (Átérzem Kinga helyzetét, anno ezt vele is eljátszotta.) Ja, igen, lemondta a holnapi melót. Mert Az Öreg is lemondta. Aki bassza meg. Viszont kellünk hétvégén. Erre Misi bácsi mondta azt, hogy bassza meg, mert nekik megint nem lesz három hétig szabadnapjuk.

Vertem a fejem a falba, hogy miért nem írtam be magam ma éjszakára melózni, úgy is bőven tudnék tanulni holnapra. Aztán kiderült, hogy ma még beadandót is kell írnom, és most örülök, hogy nem írtam be magam.

Idő: ma reggel 5 óra 30 perc. Helyszín: a kerámiagyár. Mindenki fut jobbra balra. Nekem már megvan a norma, a másik két lánynak gyártok. Ahogy megtelik a kezem lapkával, futok egyszer egyikhez, egyszer másikhoz. Misi bácsi próbálja kibogozni a porszívót a saját zsinórjából. Sikerül neki, elkezdi körbeporszívózni Mariettát meg a gépét, hogy azzal is időt nyerjen neki. Mindenki a tollamat keresi mindenkin, mert még senki nem írt munkalapot. Felváltva nézünk ki, jön-e az öreg. Amikor viszem a lapkákat át a másik géphez, Misi bácsi takar. Úgy takarítsatok, hogy a délelőttös lányok be fognak szólni, ha találnak egy porszemet, mondja gondoskodón. Tartjuk a másiknak a lapátot, elvisszük egymás szemetét.
Mióta teljesítménybérért dolgozunk, minden műszak végén káromkodás és bajtársiasság lengi be a csarnokot.

Először azon gondolkodtam meló közben, hogy milyen cukin hangzik az, hogy kerámia lapka. Aztán rájöttem, hogy ha azt mondogatom, hogy lapkalapkalapka, akkor kijön, hogy kalap. Már megérte felkelni. Ha már a szájbavert vizsga hármasért nem. Ugye.
Lapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalapkalap.

Négy óra alatt fel lehet készülni egy vizsgára úgy, hogy az ötös legyen. Négy óra alatt a világot is meg lehet váltani. UGYE?

Imádom, ha zajlik az élet, és ez nem irónia, tényleg jó. Tegnap kora reggel apuval felmentünk Pestre egy LGT-s pólóért. Aztán hívott a fürgés Nikola, hogy milyen jó volna, ha be tudnék menni 12-re dolgozni. Úgy értem be, hogy a távolsági beérése és a helyijárat között öt perc volt, de elértem. Kaját az automatából vettem a gyárban, aztán egyik kezemben két croissant-nal, pénztárcával, másikban kávéval, fél liter vízzel, harmadikban minden másommal Az Öreg arcába rúgtam az ajtót, de nem szedett hatfele, sőt, még tartotta is nekem az ajtót. Először a délelőttös Laci bácsi morgott nekem az emberekre aztán Misi bácsi, nagyon szocmunkás fejem lehet amúgy. És akkor este döbbentett rá Kinga, hogy még egy adóbevalláshoz is balfasz vagyok, úgyhogy a holnapi napomat a NAV-ban fogom kezdeni.
Ma meg kéne írni két beadandód, holnap szociálpszichológiázni fogunk Julival, pénteken vizsgázunk belőle.

Onnan tudhatod, hogy tényleg fáradt vagy, hogy melóból hazaesve veszed fel a pizsamád, és öltözés közben hanyatt borulsz az ágyon érzékeid szerint három másodpercre, és ezalatt a kölcsön-kutyád feltápászkodik, odajön hozzád és aggódva megszaglász, élsz-e még, a macska pedig elalszik a hasadon. Ez volt tegnap. Ma egész jól zártam a napot, Józsi bácsival a gyár ablakára tapadva bámultuk a vihart; ő reménykedett, hogy nem megy el az áram, én meg homlokkal az üvegnek vigyorogtam bele a villámlásba.
Ja, és utálom a teljesítménybérezést, meg azokat az ostoba diákokat is, akik miatt Az Öreg bevezette.
A szorgalmi időszakot pedig ünnepélyesen lezárom, hogy a fősuliról is essen szó.

A tűz csiholója mellett áldassék a wikipédia kitalálója is, én azt mondom.

Sok mindenre számítottunk napozás közben, arra speciel nem, hogy átkokat szórnak ránk.
Amúgy Jázi holnap repül Angliába, ide fog írni a kalandokról, olvassátok!

Fogkefével pucoljuk a gépeket, és mivel szar az összes, gyakran kell pucolni. Műszak elején odaállok Misi bácsi elé egy kettétört fogkefével, hogy kaphatok-e másikat. Kaphatnék, de Józsi bácsi elvitte a raktár kulcsát. Eltelik tíz perc, Misi bácsi jön, morog. Nincs fogkefe. Drótkefe sincs, pedig az is kéne. Ebben a kibaszott raktárban semmi nincs! Nem merem megkérdezni, hogy jutott be. Újabb negyed óra, mindenki teszi a dolgát, egyszer csak megáll előttem, két keze a háta mögött, cinkosul vigyorog. Kérdőn nézek, előhúz a háta mögül egy bontatlan, vadiúj, narancssárga fogkefét. Hát az meg honnan? Ha ezek nem képesek szerezni, akkor szerzek én. Gyanítom, sétált egyet a másik üzem felé. Nagyon bírom ezt az embert.

Állunk Dia két oldalán a Sparban, és soronként felváltva énekeljük bele a fülébe a csönded vagyokot. Julival így vagyunk fáradtak.

Papám szokott fura dolgokat álmodni. Most épp azt álmodta, hogy apu vett egy focicsapatot. Ő mondta, hogy ez nem jó ötlet, de apu bizonygatta, hogy jól játszanak. Aztán apu kicsomagolta a focicsapatát. Kiderült, hogy apu focicsapata féllábú csirkékből áll.

Túl vagyunk életünk első szakestjén. Egyrészt sikere volt a műsorunknak (tíz dolog, amit ne csinálj szocmunkásként), másrészt a másodévesek elhívtak egy néptánccsoportot, akik megtáncoltattak mindenkit és nagyon jó volt. Előtte este hatig családjog volt, nyilván nem sok agysejtünk maradt a bulira, szóval voltak ilyenek, hogy szétröhögtük az órát, megöntöztük egymást vízzel, megnyaltam Juli ujját, Juli ellopta Dia szemüvegét, és így tovább.