Régen hallgattam már földön fekve Pressert, épp ideje volt újra.
"Ismert lelki bajra írt, aztán hátrament és sírt, aztán mégis
tovább írt, a titok érintésre nyílt.
Néha gyóntatott és gyónt, néha túl mélyre hajolt,
néha mondták, mennyit ért, mégsem tudták, mennyit ért.
Néha mozdulatlan tűrt, aztán mint a szél eltűnt,
bent a fáradt hinta leng, dalok nélkül egy kis csend."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése