Ma sétálni mentünk a gyerekekkel, konkrétan a temetőbe, ott tartották most a hittan órát, mert ugye halottak napja. (Ica néni tartotta, aki anno nekünk is általános alsóban - Kingával tudnánk mesélni.) Indulás előtt a tanulócsoportban megtalált Dia, aki a múltkor a ragasztgatásnál is, vele ketten porszívóztunk a tanítás végén. Indultunk, Danikám már az aulában észrevett és a nyakamba borult és onnantól el se engedte a kezem addig, amíg vissza nem értünk a suliba. A nagy keresztnél aranyosan énekelgettek, mutogattak, gyertyáztak. Visszafelé úton Anita is velem jött kézen fogva, ő egy folyamatosan csicsergő aranyos csaj, akit nehéz ugyan megérteni, de nem lehetetlen. A durva az az energia meg szeretet, ami süt az összes kölyökből és egyszerre hatan mondják, kérdeznek, mutatnak, hívnak, csipognak és "Évanéninééézd!".
Aztán hazajöttem és játszottunk a Szépszeművel. Konkrétan ő beállt a sarokba, és azt mondta, keressem meg. Rábaszott, mert nem voltunk hajlandóak megtalálni. Anyu, sógornő, bátyám meg én keringtünk a konyhában, kerestük minden szekrényben, minden dobozban a gyereket, de nem találtuk - ami piszok nehéz volt, tekintve, hogy felváltva lógott valamelyikünk combján és sikítva röhögött, hogy ITTVAGYOOOOK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése