gangike

Komolyan kezd aggasztani, hogy lényegében felébredek arra, hogy elalszom. Mindegy, a lényeg, hogy elég kaotikus volt a tegnapi alvásom. Akkor adtam fel, amikor felhívott Nikola, hogy megkérdezze, mit szeretnék és hogy nyöszörögjön a telefonba, hogy baromi nehéz beosztást írni úgy, hogy az a lehető legtöbb embernek jó legyen, és majd visszahív mindjárt. Az éjszaka apró agyfasszal kezdődött, mert kiderült, hogy bent lesz valaki, aki jobb lett volna, ha nincs, mert akkor lehetett volna hosszabb szüneteket tartani; meg mert Laci bá állítása szerint az Öreg belekötött valamibe, amibe kurvára nem kellett volna; meg mert felreppent egy információfoszlány, hogy mennyi lesz az új gépen a norma, és annyi még soha a büdös életben nem jött le róla, nem is fog. Lassan lehiggadtam. Amikor a kezemben apró darabokra hullott egy kerámiatok, akkor baromira röhögtem öt percig, pedig egyáltalán nem volt vicces. Akkor állt helyre a világ, amikor húsz percet pofáztunk különböző mosógépekről Misi bácsival meg Ramival. Aztán reggel megvártam Misi bácsit, hogy mit mondott az Öreg. Azt mondta, úgy látja, az új gépről sosem fog annyi lejönni. Jól látja. Meg azt is mondta, hogy nem lesz holnap éjszakás műszak. Az anyja picsáját. És ami ebben a legszebb, hogy ezért Nikola is fel fog hívni, mert nem tudja, hogy tudom. Amennyire ismerem, délelőtt tízkor fog felhívni.