gangike

Estig bírni szoktam. A jól vagy?-okra vagy hazudok egy igent vagy megmondom, hogy nem és elmegyek. Csinálom a dolgom. Számolom, hány lépés még, amíg magamra zárhatom a szobaajtót. Magamra zárom. Nem vagyok jól. Nem is leszek jól. A macska, aki négy éve szinte kopaszon és csontsoványan betette a rózsaszín kis talpát az életembe, aki annyiszor volt beteg, aki annyiszor meggyógyult már, aki minden éjjel velem aludt, nincs többé. Nem a szivárványhídon szaladgál, nem egerészik egy jobb helyen, hanem nincs. Így. Egyszerűen.