gangike

Monoton vigyorgás este tíz óta. A szokásos semmi. Csak elcseszett alapanyag, ami még el is fogy, vödörcipelés, dobozragasztás, közben sírva röhögés magunkon, de főleg egymáson. Hogy Misi bácsi megbízik bennem és tényleg segítség vagyok neki, hogy egy összenézésből tudjuk, mit akar a másik. Egy elfelezett alma, néma röhögés a kannibálok fura diákjain. Reggel párás ablak a kocsiban, aztán napfelkelte a hátunk mögött, negyvenes táblák, "városnézés". A farakás Zsoltiék előtt, a Zsófi néni háza, az almafa, amin termett, amit elfeleztünk. Hogy az dicsért meg, akinek a szava körülbelül a legfontosabb.