Reggel felkelek, és hirtelen azt se tudom a bőség zavarában, miért kezdjek el bőgni. Végül úgy döntök, hogy most épp amiatt kezdek el, hogy a saját limbikus rendszerem ennyire ért ahhoz, hogy kibasszon velem.
Este úgy köszönök el a munkatársaimtól, hogy megkérdem, szabad-e puszit adnom.
Az a baj, hogy az "én" nevű halmaz nem részhalmaza az "emberek, akiket szeretek" nevűnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése