Szerintem amíg élek, nem fogom elfelejteni azt az április végi, alig félórás autóutat, amit úgy vezettem végig, hogy ordítva énekeltem, sírtam és röhögtem egyszerre, és abban ugyan nem voltam biztos, hogy nem álmodom, de abban igen, hogy boldog vagyok.
Kérleknézzélrámésúgymondd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése