gangike

Hogy milyen volt '17?
Januárban az addigi legnehezebb döntésemet hoztam meg: eljöttem a gyárból. Képes voltam az újat, az ismeretlent választani ahelyett, ahol ugyan szenvedtem, de biztos és ismert volt. (Ehhez mondjuk elég sok embernek kellett kitartóan rugdalnia, többek között az anyámnak meg a Misiknek...)
Lediplomáztam.
Február elsején az ónos esőben betipegtem mosolyogva a bőrgyógyászatra, hogy sziasztok, én vagyok az új segédnővérke. Féltem, de már tudtam, hogy ha rossz lesz, akkor egyszerűen továbbállok. Nos, nem lett rossz. Kiderült, hogy jól gondoltam én tizenegypár éves koromtól: nővérke akarok lenni!
Aztán így telt a tavasz és a nyár eleje. Szerettem dolgozni járni, szerettem a munkatársaimat. Valószínűleg sosem lesz már olyan munkatársam, akit úgy fogok szeretni, mint a gyárban, de nem is vágyom rá. A gyárban még mindig emlegetnek, akivel kell, tudunk egymásról.
Augusztusban átraktak az intenzívre, már ezt sem bánom.
Lassan ki merem jelenteni, hogy tudok vezetni, el merek indulni bárhová (mert a telefonom tud GPS-t, azért főleg), nem ijedek meg, ha csak egy parkolóhely van a legrosszabb helyen.
Volt persze sok apróság is tavaly, például alig sírtam, sokat nevettem, fogytam tíz kilót, kirándultam nyáron magas kilátókba meg szép erdőkbe, úgy szimplán szerettem létezni.
Ennek az évnek is voltak soundtrackjei, a Magashegyi viszonylag új lemeze év elején, tavasszal Margaret Island, a dadogdadogdadog nyáron egy nagyon esős autókázás miatt.
Jó év volt. Köszönet a közreműködőknek!