2014. július 29., kedd
A kapott gyógyszer ellenére öt percenként mászkáltam ki hányni, és arra mentem vissza a csarnokba, hogy Misi bácsi balfaszkodva ugyan, de szedi a két gépemet, Miranda meg részvétteljesen mosolyog rám. Mivel a fájdalomtól beszélni nem nagyon bírtam, köszönöm gyanánt megsimítottam Misi bácsi hátát, ő meg teli pofával rám vigyorgott, közben Attila kérdőn nézett, hogy jobban vagyok-e. Másfél másodperc, de többet ért, mint az Algoflex.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése